Gyurcsány Ferenc célja egyértelmű

Demokratikus Koalíció kongresszusa
Gyurcsány Ferenc a Demokratikus Koalíció kongresszusán
Vágólapra másolva!
Gyurcsány Ferenc szerint a kormány intézkedései ellen az elmúlt hetekben tiltakozó mozgalmaknak és az ellenzéki pártoknak nem lehet más a céljuk, mint a parlamenti ciklus felére kikényszeríteni az előrehozott választásokat - a Demokratikus Koalíció elnöke erről a párt IV., szombati, budapesti kongresszusán beszélt.
Vágólapra másolva!

Minden erővel meg kell próbálni kikényszeríteni az előrehozott választásokat, nem szabad engedni, hogy a kormány kitöltse ezt a négyéves ciklust - mondta a volt kormányfő, aki tíz pontba foglalta össze, hogy mi kötheti össze ezeket a mozgalmakat és pártokat.

Gyurcsány Ferenc a Demokratikus Koalíció kongresszusán Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Gyurcsány Ferenc arról is beszélt, hogy nem lehet erőszakos eszközöket használni, el kell utasítani minden olyan hangot, amely forradalmat, népfelkelést vizionál.

A Fidesz közleményben reagált. Azt írták Gyurcsány Ferenc ezzel bevallotta, hogy a baloldal áll a tüntetések mögött, majd emlékeztettek a fidesz idei választási győzelmeire.