Szabadlábra kerülhet Simon Gábor

simon gábor előtte utána
Simon Gábor, a Magyar Szocialista Párt elnökhelyettese megérkezik az MSZP választmányi ülésére a párt Jókai utcai székházába 2013. november 23-án. és: Simon Gábor volt MSZP-s országgyűlési képviselőt rendőr kíséri a Pesti Központi Kerületi Bíróságon, ahol előzetes letartóztatásáról döntött a bíróság 2014. március 12-én.
Vágólapra másolva!
Simon Gábor házi őrizetének megszűntetését indítványozta a politikus mai kihallgatásán védője, miután Simon már egy hónapja befizette a 128 millió forintnyi adóhátralékát, és eddig főleg erre hivatkozva volt érvényben ellene kényszerintézkedés.
Vágólapra másolva!

Szabadlábra kerülhet Simon Gábor, ha az ügyészség vagy a nyomozati bíró helyt ad a politikus és ügyvédje pénteki indítványának. A más mellett költségvetési csalással gyanúsított, házi őrizetben lévő volt MSZP-s politikus ügyvédje, Nagy István az Origónak elmondta: nem látják okát tovább a kényszerintézkedés fenntartásának.

Rég befizette a 128 milliót

Simon Gábor adó folyószámláján egy hónappal ezelőtt, október 21-én jóváírták a befizetett 128 millió 385 ezer 409 forintot - tudtuk meg az ügyvédtől. A pénz átutalásáról Simon Gábor azután döntött, hogy a büntetőügyével párhuzamosan folyó közigazgatási eljárás ennyi személyi jövedelemadó-hátralékot állapított meg.

Megszüntethetik Simon Gábor volt MSZP-s politikus házi őrizetét Forrás: MTI/Bruzák Noémi, Kovács Tamás

A határozatot Simon Gábor megfellebbezte, mégis fizetett. Az ok egyszerű: költségvetési csalás gyanúja esetén a kettőtől nyolc évig terjedő büntetési tétel korlátlanul enyhíthető, ha a gyanúsított még a vádirat benyújtása előtt megtéríti az okozott kárt.

Megint kihallgatták Simont

A pénteki, az ügyészség által kezdeményezett kihallgatást ezek után Simon és ügyvédje azzal kezdte, hogy indítványozták a május óta fennálló, az önkormányzati választás előtt meghosszabbított kényszerintézkedés, a házi őrizet megszüntetését.

Az MSZP volt elnökhelyettesét idén március 10-én vették őrizetbe, majd május 12-én kiengedték az előzetes letartóztatásból, azóta házi őrizetben van XVIII. kerületi otthonában. A házat nem hagyhatja el, erre elektronikus lábbilincs ügyel.

Rendőrök kísérték Simon Gábort a bíróságra, ahol előzeteséről döntöttek Forrás: MTI/Kovács Tamás

Nagy István szerint indokolt lenne a kényszerintézkedés megszüntetése. Úgy véli ugyanis, hogy nem áll fenn a szökés-elrejtőzés veszélye, amire eddig a házi őrizet fenntartásánál a nyomozó hatóság indokként hivatkozott.

A nyomozó hatóság indoklása szerint azért lehet tartani Simon szökésétől, mert az adócsalás-gyanú miatt őt fenyegető börtönbüntetés jelentős, másrészt ezt az ügyészség szerint felerősíti Simon állítólagos bissau-guineai útlevele.

Hol az állítólagos útlevél?

A pénteki kihallgatáson egy másik indítványt is tett Simon Gábor és ügyvédje, megismételve április 4-i indítványukat. Az arról szólt: ha az ügyészségnek valóban a birtokában van Simon személyéhez köthető útlevél, azt tárja eléjük. Simon ugyanis azt állította: csak magyar állampolgár, ezért soha nem volt bissau-guineai okmánya.

Erre az indítványra azóta sem érkezett semmilyen reakció az ügyészségtől. A volt MSZP-s politikus tehát abban bízik, hogy az adóhátralék befizetése után korlátlanul enyhíthető büntetése már nem alapozza meg a szökés-elrejtőzés veszélyét, így nincs mit „erősítsen" az útlevél sem, amiről ráadásul állítja, hogy nem is létezik.