Elhunyt Augusztinovics Mária

Augusztinovics Mária; Sólyom László; Bajnai Gordon; Katona Béla díjátadás Foglalkozás FOTÓ ÁLTALÁNOS KAPCSOLATOKHOZ  KÖTŐDŐ kézfogás Közéleti személyiség foglalkozása közgazdász köztársasági elnök miniszterelnök országgyűlés elnöke politikus Széchenyi díj
Budapest, 2010. március 15. Augusztinovics Mária közgazdász, az MTA doktora átveszi a Széchenyi-díjat Sólyom László köztársasági elnöktől (b) a Kossuth- és Széchenyi-díjak, valamint a Magyar Köztársasági Érdemrend kitüntetéseinek ünnepélyes átadásán, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 162. évfordulóján a Parlament Kupolacsarnokában. Az államfő mellett Bajnai Gordon miniszterelnök (b2) és Katona Béla, az Országgyűlés elnöke (b3) áll. MTI Fotó: Soós Lajos
Vágólapra másolva!
Pénteken, hosszan tartó betegség után, 84 éves korában elhunyt Augusztinovics Mária Széchenyi-díjas közgazdász - közölte a család.
Vágólapra másolva!

Augusztinovics Mária 1952-ben végzett a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen. Kandidátusi értekezését 1956-ban védte meg, 1980 óta a közgazdaságtudományok doktora, a Magyar Tudományos Akadémia tanácskozási jogú tagja, a Budapesti Corvinus Egyetem címzetes professzora volt.

Augusztinovics Mária közgazdász, az MTA doktora. A felvétel a Széchenyi-díjak átadása előtt készült a Parlamentben. Forrás: MTI/Kovács Attila

Kutatási és oktatási területei: 1984-ig pénzelmélet és népgazdasági tervezési modellek, azután pedig az emberi életpálya makroökonómiája, beleértve a nyugdíjgazdaságtant is. Számos hazai és külföldi szakmai társaság és testület tagja volt.

Augusztinovics Mária 2010-ben kapott Széchenyi-díjat több évtizedes kimagasló színvonalú közgazdasági kutatásáért, a társadalombiztosítási nyugdíjrendszer problémáinak nagy fontosságú exponálásáért.