Bezárhatnak a boltok vasárnap

tej, tejfogyasztás, szupermarket, tejet vásárol egy nő
Vágólapra másolva!
Egy törvénymódosító javaslat szerint néhány kivételtől eltekintve elrendelnék az üzletek vasárnapi zárva tartását. A világörökségi területeken pedig a diszkontok, a nagyméretű szupermarketek és a hipermarketek zárhatnak be a hét utolsó napján. 
Vágólapra másolva!

Újratárgyalja a kormány azt a korábbi KDNP-javaslatot, miszerint vasárnaponként és munkaszüneti napokon tartsanak zárva bizonyos kereskedelmi egységek. A csomag a jövő héten kerülhet a kabinet elé – értesült a Magyar Nemzet. A lap birtokába került törvénymódosító javaslat szerint jövő év március elsejétől a hét utolsó napján és a munkaszüneti napokon nem tarthatnak nyitva a bevásárlóközpontok és a 400 négyzetméternél nagyobb alapterületű üzletek. A korlátozás alól mentesülnek a dohányboltok, a gyógyszertárak és a benzinkutak, az újság- és virágárusok. A pékségek külön szabályok alapján nyitva lehetnek vasárnap is, de maximum délig.

A javaslat alapján a bevásárlóközpontok nem nyithatnak ki vasárnaponként Forrás: AFP/Eric Audras

A törvényben nem említett, más típusú egységek is kaphatnak engedélyt a vasárnapi nyitvatartásra a jövőben, erről egy bizottság hoz majd döntést. A többi között azt a szempontot is figyelembe veszik majd, hogy az üzlet turisztikailag látogatott területen helyezkedik-e el.