Kövér László utazik egy nagyot

Vágólapra másolva!
Kövér László, az Országgyűlés elnöke november 2–17. között hivatalos látogatásra Ausztráliába és Új-Zélandra utazik. Megbeszélést folytat parlamenti és kormányzati képviselőkkel, és meglátogatja a magyarok helyi szervezeteit.
Vágólapra másolva!

Kövér László az ausztrál alsóházi elnök 2012. évi látogatását viszonozza – tudatta közleményében az Országgyűlés sajtófőnöke. Tárgyal majd Bronwyn Bishoppal, az ausztrál képviselőház elnökével és Stephen Parryvel, a szenátus elnökével, találkozik az őslakosok főképviselőjével, a magyar diaszpóra szervezeteinek vezetőivel és tagjaival.

Állampolgársági eskütételen vesz részt a melbourne-i Magyar Központban, és meglátogatja az idős magyar embereket ápoló karitatív intézményt, a Árpád idősotthont.

Megáll Szingapúrban is

Beszédet mond a canberrai székelykapu avatásán és a Sydney-ben működő Délvidéki Magyarok Szövetségének meghívására a délvidéki vérengzések 70. évfordulójára szervezett megemlékezésen.

Új-zélandi látogatása során a házelnök megbeszélést folytat az állam és a gazdasági befektetői körök képviselőivel, valamint találkozik a helyi magyarság tagjaival is.

Útközben megáll Szingapúrban, ahol fogadja őt Tony Tan Keng Yam köztársasági elnök és Halimay Yacob parlamenti elnök.