35 ezren lehetnek az internetadó elleni tüntetésen

Facebook FIN network 101
Szilícium-völgyi mércével a Facebook csapata viszonylag kicsi
Vágólapra másolva!
Ennyien jelezték Facebookon, hogy részt vesznek.
Vágólapra másolva!

A tüntetés facebookos eseményén 35 ezren jelezték, hogy részt fognak venni vasárnap koraeste Budapest belvárosában a tüntetésen. Az eseményhez kapcsolódó csoportnak majdnem 200 ezer támogatója van. A szervezők köszönetet mondanak a rendőrségnek, akik a tüntetés bejelentésekor "nagyon kooperatívak" voltak.

A tüntetés Facebook-oldala újra elérhető Forrás: Picture-Alliance/AFP/J.W.Alker

Letiltották az oldalt

Az esemény oldalát a Facebook átmenetileg letiltotta, mert sok felhasználó jelezte, hogy káros tartalom van rajta. A tiltást azóta feloldották, az oldal október 25-én délelőtt már elérhető volt. Ujhelyi István MSZP-s európai parlamenti képviselő az ügyben levélben kért tájékoztatást a Facebook brüsszeli, európai központjának vezetőjétől. Az EP-képviselő (aki egyúttal a European Internet Foundation politikai vezetésének is tagja), megkeresésében jelezte: tisztában van azzal, hogy a Facebook védelmi mechanizmusa a káros és sértő tartalmak, a hamis profilok elleni fellépést szolgálja. Ugyanakkor szerinte a jelen eset is bizonyítja, hogy olykor fontos és érdemi polgári kezdeményezéseket is megakadályozhat. Az internetadó elleni tüntetés oldalát nyilvánvalóan a hatalom emberei jelentették fel kritikus tömegben, így sikerült elérni az átmeneti letiltást, írja levelében Ujhelyi István.