Ökotárs: Ez nem jogállami eljárás

Munk Veronika Ökotárs interjú
Munk Veronika interjú, Ökotárs
Vágólapra másolva!
Lezárult a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vizsgálata a Norvég Civil Támogatási Alap ügyében. A Kehi 63 projektből 61 esetben állapított meg szabálytalanságot, az Ökotárs Alapítvánnyal kapcsolatban szerintük több bűncselekmény gyanúja is felmerült, ezért feljelentéseket tesznek. Móra Veronika, az Ökotárs igazgatója az Origónak azt mondta, nem tartja jogállaminak az eljárást.
Vágólapra másolva!

A Kehi szerdán közleményben ismertette a norvég alapos pénzeket érintő vizsgálatának eredményét - néhány órával azután, hogy az a Magyar Nemzetben megjelentek a részletek, és néhány órával azelőtt, hogy a Kehi a sajtóval ismertetni tervezte megállapításait. A civil pénzeket odaítélő Ökotárs Alapítványt nem értesítették az eredményről, hozzájuk sem szóltak a szeptemberi házkutatás óta.

Manipulált sorrend?

"A pályázati sorrend manipulálásának" következtében a támogatásoktól olyan pályázók is eleshettek, amelyek egyébként színvonalas pályázatot nyújtottak be - közölte a Kehi, amelynek vizsgálata azt is megállapította, a Norvég Alapot koordináló brüsszeli iroda jelezte az Ökotárs felé, hogy indokolatlanul magas azon pályázók elutasítása, amelyek egyébként magas pontszámot kapnak.

Móra Veronika a jelentést nem látta, de nem tartja jogállaminak az eljárást Fotó: Polyak Attila - Origo

A "manipulálásról" Móra Veronika, az Ökotárs jelenleg külföldön tartózkodó igazgatója azt mondta, csak ismételni tudja, amit korábban is mondott az értékelési rendszerről. Az Origónak adott magyarázata szerint az egyes pályázatokat értékelők nem látják az összes, több száz pályázatot, csak amelyeket ők pontoznak, így nincs teljes képük.

Ezért Móra Veronika szerint előfordult, hogy a bírálóbizottságban, ahol már az összes pályázatot látják, vita alakul ki, és végül megváltoztatják a rangsort. Vagyis akár egy magasra értékelt pályázatot is elutasíthatnak, mert lehet, hogy volt még jobb - tette hozzá.

Nem is látták a jelentést

A Kehi közlése szerint olyan szabálytalanságokat is feltárt, mint nem támogatható költségek elszámolása, saját használatra szolgáló tárgyak beszerzése, szerződések visszadátumozása, szabálytalan költségátcsoportosítás és a megvalósítási határidő szabálytalan túllépése.

Ezekről a megállapításokról hiába kérdeztük az igazgatót, hiszen -mint mondta -, nem is látták a Kehi jelentését, amit szokatlannak nevezett. Jelezte: normális esetben a Kehi vizsgálatok alanyai előbb kapják meg a róluk szóló jelentést, amelyre reagálhatnak, megállapításokat fűzhetnek. Jelentést azonban nem kaptak, miközben a sajtóba már kiszivárgott a lényeg, és a Kehi is ismertette - magyarázta az igazgató.

Öt esetben csalás a gyanú

A Kehi szerint öt esetben felvetődik költségvetési csalás, nyolcban a hűtlen kezelés, egyes esetekben a dokumentumok visszadátumozása miatt pedig a magánokirat-hamisítás gyanúja. A hivatal jelezte továbbá, hogy ezekben az ügyekben a hivatal feljelentést tesz.

A szeptemberi házkutatása óta hozzájuk sem szóltak a nyomozó hatóságok Fotó: Polyak Attila - Origo

Erre reagálva az Ökotárs igazgatója emlékeztetett, hogy furcsa módon még a jelentés elkészülte előtt több feljelentést is tett a Kehi, ezek eredményeképpen tartottak a rendőrök például házkutatást és foglaltak le iratokat szeptember elején az Ökotárs irodájában, ám az ismeretlen tettes elleni nyomozásról azóta sem kaptak semmilyen információt a hatóságoktól.

Kölcsönöket is adtak

A Kehi megállapította még, hogy az Ökotárs folyamatos jelleggel, összesen százmillió forint összegben nyújtott kamatra kölcsönöket, amelyekből a norvég alapból támogatott kedvezményezettek is részesültek. A Kehi emiatt korábban feljelentést tett jogosulatlan pénzügyi tevékenység gyanúja miatt.

A kölcsönökről korábban az Origónak Móra Veronika azt mondta, annak semmi köze a Norvég Alaphoz. Az Ökotárs más civil szervezeteknek adott kölcsönt a saját vagyonából, nem norvég programok előfinanszírozási segítségeként egyedi kérelemre, és csak alkalmilag, nem üzletszerűen - magyarázta.

Akadályozták a vizsgálatot

"A Ökotárs és a pályázatkezelésben közreműködő konzorciumi partnerei igyekeztek akadályozni a vizsgálatot. Megtagadták ugyanis azon dokumentumok átadását, amelyek alkalmasak lettek volna az elbírálás folyamatának nyomon követésére" - folytatódott a Kehi közleménye, felvetve, hogy esetleg adatokat is törölhettek rendszereikből a nyomozás akadályozása érdekében.

Móra Veronikát elvezetik a rendőrök a szeptemberi házkutatáskor Fotó: Polyák Attila - Origo

Ezzel kapcsolatban az Ökotárs igazgatója korábban az Origónak azt mondta: azért nem adtak át minden adatot, mert azt állítják, hogy a Kehi-vizsgálat "úgy, ahogy van, törvénytelen". Nincs sem hazai, sem nemzetközi törvényi falhatalmazás és jogszabályi alap arra, hogy a Kehi a Norvég Civil Alapot vizsgálja - mondta az igazgató. Móra Veronika hozzátette: olyan érzékeny adatok is voltak a kért információk között, melyeket nem láttak volna biztonságban, ha elkerülnek tőlük.