A Fidesz szerint Gyurcsány áll az európai támadások mögött

Vágólapra másolva!
Az Országgyűlés Európai ügyek bizottságának fideszes elnöke az ország elleni újabb támadásként értékelte a magyarországi demokráciáról kedd estére szervezett európai parlamenti vitát, és az előző napi, a Demokratikus Koalíció által kezdeményezett, magyar médiahelyzetről szóló közmeghallgatást. 
Vágólapra másolva!

A magyarországi baloldalnak az a célja, hogy még egy kísérletet tegyen a magyar uniósbiztos-jelölt, Navracsics Tibor ellehetetlenítésére – mondta Hörcsik Richárd. A fideszes politikus szerint a magyarországi baloldal „módszere” idegen az EP-ben, és gyengíti a nemzeti érdekek képviseletét.

Az EP kedd esti plenáris vitájával kapcsolatban elmondta: az európai liberálisok és szocialisták a magyar baloldali pártok ösztönzésére akarnak ismét foglalkozni Magyarországgal az EP plénuma előtt.

Gyurcsány áll az európai baloldal mögött

A Molnár Csaba és Niedermüller Péter DK-s EP-képviselők által a magyar médiaszabadság témájában szervezett hétfői rendezvényt politikai showműsornak nevezte a kormánypárti bizottsági elnök. Szerinte az „nagyobb részt nem is a médiaszabadsággal foglalkozott”. „Jól mutatja a szervezők szándékát, hogy a másik felet, azaz Magyarország hivatalos képviselőit meg sem hívták” – mondta.

Hörcsik Richárd szerint a strasbourgi események azt mutatják, hogy kibújt a szög a zsákból, hiszen „míg korábban a magyar baloldal elrejtette az arcát az EP baloldali pártjai mögé”, addig most már Gyurcsány Ferenc DK-elnök képviselői „a támadáshoz a nevüket is adják”.