Lenyomták a liberálisokat a Vatikánban

FERENC pápa Vatikánváros,
Ferenc pápa (az oltárnál, k) a családról szóló rendkívüli püspöki szinódust megnyitó misén a vatikáni Szent Péter-bazilikában 2014. október 5-én.
Vágólapra másolva!
Földrengés nem történt, és nem is várható a katolikus egyházban – többek között ez a hétvégén lezárult kéthetes szinódus végeredménye. A püspökök tanácskozásán komoly összecsapások voltak a konzervatívok és a liberálisok között. Egyelőre az előbbiek szempontjai kerekedtek fölül.
Vágólapra másolva!

Meglehetősen ellentétes vélemények láttak napvilágot a vasárnap lezárult kéthetes szinódusról. A katolikus egyház püspökeinek vatikáni gyűlésén családjogi kérdések voltak a napirenden. A szombat este megszavazott záródokumentum 470 helyen módosította vagy egészítette ki az Erdő Péter bíboros által a szinódus félidején bemutatott szöveget. A püspökök főleg az elvált és újraházasodott hívők áldoztatására és az azonos neműek kapcsolatára vonatkozó pontokat változtatták meg.

Ferenc pápa misével nyitja meg a püspöki szinódust Forrás: MTI/AP/Alessandra Tarantino

1963 óta nem volt ekkora vita

Fontos megjegyezni, hogy a szinódus csupán egy tanácsadó testület a pápa mellett, így a döntését az egyházfő irányadónak tekintheti, vagy akár teljesen figyelmen kívül is hagyhatja. A La Repubblica olasz napilap szerint az 1963-ban lezárult II. vatikáni zsinat óta nem zajlott ennyire éles vita az egyházban, mint az utóbbi szinóduson, és a gyűlés után egészen más lesz Ferenc pápa egyháza.

A szinódusi dokumentum hangsúlyozta, a melegeket és leszbikusokat tisztelettel és gyengédséggel kell befogadni. Ami viszont az azonos neműek párkapcsolatát illeti, a püspökök kijelentették: semmilyen alapja nincsen annak, hogy ezeket az isteni szándék szerinti házassághoz és a családhoz hasonlónak tekintsék. A dokumentum szerint megoszlottak a vélemények arról, hogy az elváltaknak és az újraházasodottaknak jár-e az áldozás szentsége.

Összefogtak a konzervatívok Forrás: MTI/AP/Andrew Medichini

Liberalizmus vagy Ázsia

A mostani szinóduson egyértelműen a korábban Benedek és II. János Pál pápa híveinek számító konzervatívok fogtak össze a liberálisok ellen – mondta az Origónak Szilvay Gergely egyházügyi szakújságíró. Szerinte az is sokatmondó, hogy a mostani viták során Ferenc pápa nyíltan egyik oldal mellé sem állt, így mindenképpen elkerülte, hogy éles konfliktusba kerüljön.

Az egyik legnagyobb dilemmát abban látja a szakértő, hogy míg Ferenc pápa egyértelműen nyitna Ázsia és Afrika irányába, addig az ottani püspökök számítanak a leginkább konzervatívnak. „A modern világ felé nyitás nem fog működni a harmadik világgal való szorosabb együttműködéssel.” Úgy látja, hogy egy túlságosan liberalizált egyház híveket taszíthat el, és az sem helyes út, ha egy kisebbséget érintő kérdésről a súlyánál nagyobb mértékben vitáznak.

Vége Ferenc sztárkorszakának Forrás: MTI/AP/Alessandra Tarantino

Kevésbé csillogó korszak kezdődhet

Megosztottsággal zárult, de új korszakot indított el a püspöki szinódus az olasz sajtó vatikáni megfigyelői szerint, miután a tanácskozás éppen a két legvitatottabb kérdést, az elváltak és újraházasodottak áldoztatását és az azonos neműek párkapcsolatát hagyta megválaszolatlanul. Antonio Socci katolikus író megkérdőjelezte, hogy a szinódust a Ferenc pápa képviselte „forradalmi” nyitás nyerte meg. Ugyanakkor Socci szerint az úgynevezett konzervatív szárny sem kerekedett felül, a szinódus bizonytalan eredménnyel zárult.

A Corriere della Sera szerint a szinódus lezárta Ferenc pápa pápaságának eddigi látványos és a tömegek által éltetett időszakát, és egy kevésbé csillogó, drámaibb és szenvedéssel teli, de „eredetibb” szakaszt nyitott meg. A napilap hangsúlyozta, hogy a világ egyházmegyéit képviselő püspökök egy része nemet mondott a legproblematikusabb kérdésekre, és a fenntartások nemcsak a római kúria részéről érkeztek, hanem a Ferenc pápát megválasztó bíborosok részéről is.

Sok bíboros pápát győz Forrás: MTI/AP/Alessandra Tarantino

Jövőre sem lesz földrengés

A katolikus püspökök II. vatikáni zsinat óta tartott legmegosztóbb ülése is véget ért vasárnap – különösebb károkozás nélkül, leszámítva Ferenc pápa reputációját. Ugyanakkor igazi előrehaladás sem történt – erről már Damian Thompson, a The Spectator vallási szerkesztője írt.

A Mandineren közzétett elemzés szerint a konzervatívok úgy vélekedtek, az egyház szétesne, ha a német liberálisok ráerőltetnék elképzeléseiket a fejlődő világ püspökeire, akik azt várták, hogy a szinódus a család szétesésére keres választ, ami pusztító az országaikban. Thompson szerint egy év múlva, a következő szinóduson sem lesz földrengés.