Tüntetők zárták le a Nyugati téri felüljárót

Vágólapra másolva!
Autókkal tartottak vonulásos demonstrációt a hitelkárosultak a fővárosban, a Nyugati térnél.  A demonstrálók közül mintegy 30-an ott maradtak, egy darabig farkaszszemet néztek a rendőrökkel, akik végül kiszorították őket a felüljáróról és a térről.
Vágólapra másolva!

Vesszenek a bankok, Magyarország a magyaroké - ezt kiabálta 3 tucatnyi demonstráló a Nyugati téri felüljárón. A rendőrök, délután 17 óra körül, velük szemben álltak és többször felszólították őket a távozásra. Nagyjából félóra után a demonstrálókat kiszorították a felüljáróról és a térről. Közben igazoltatták őket.

Korábban a felüljárón keresztbe állt a tiltakozók egyik kocsija, ezt próbálták megvédeni a rendőröktől, akik azt el akarták vinni. A kocsi állítólag azé az emberé volt, aki egy hasonló demonstráción már betörte az egyik Üllői úti bankfiók kirakatát.

Póka László, a Nem adom a házamat mozgalom vezetője még délután az Origónak elmondta: a tüntetéssel azt szeretnék elérni, hogy a kormányzat a társadalmat is vonja be a devizahitelekkel kapcsolatos jogszabályok megalkotásába. Szerinte még mindig a bankok állnak nyerőre, az emberek csak10 százalékát kapják vissza a pénzüknek, miközben 90 százalék járna vissza.

A demonstárciót korábban bejelentették, de valószínűleg túllépték az engedélyezett időt és ezért intézkedtek a rendőrök.