Találja ki, melyik a legjobb egyetem!

JATE
Szeged, 2010. augusztus 19. A Szegedi Tudományegyetem központi épülete a Dugonics téren. MTI Fotó: Soós Lajos
Vágólapra másolva!
Négy magyar egyetem is felkerült a legfrissebb felsőoktatási világranglistára, amelyet idén is amerikai és brit egyetemek vezetnek. A listát összeállító londoni székhelyű Quacquarelli Symonds a magyar intézmények közül a Szegedi Tudományegyetemnek adta a legjobb eredményt, de idén is felkerült a listára az ELTE, a Debreceni Egyetem és a Corvinus is. A szegedi rektor büszke a teljesítményére, de úgy véli, a rangsorolásból nem szabad messzemenő következtetéseket levonni.
Vágólapra másolva!

Kiváló egyetemek

A lista élén nem volt meglepetés. Az első helyen idén is a Massachusetts Institute of Technology végzett. Az amerikai magánegyetem és kutatóintézet hallgatóinak több mint a fele az egyetem valamelyik posztgraduális képzésén vesz részt. Az intézménynek a tudomány, a technika, a menedzsment, a közgazdaságtan, a nyelvészet az államigazgatás és a filozófia az erőssége. A Wikipédia adatai szerint eddig összesen 76 jelenlegi és korábbi tagja kapott Nobel-díjat. A lista második helyén a Cambridge, a harmadikon pedig az Imperial College London végzett.

Massachusetts Institute of Technology Forrás: Getty Images/William B. Plowman

A tíz legjobb közé került a többi között az Oxford, a University College London, a Stanford, a California Institute of Technology, a Princeton és a Yale.

Előkelő helyen

A hazaiak közül a Szegedi Tudományegyetem érte el a legjobb eredményt. Valamelyest rontott a tavalyi teljesítményén, a több szempont alapján összeálló rangsor készítői idén az 551-600. helyre sorolták a Tisza parti intézményt.

A Szegedi Tudományegyetem központi épülete Forrás: MTI/Soós Lajos

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem tavaly az 551-600., idén a 601-650. helyen szerepelt, a Budapesti Corvinus Egyetem pedig a 651-700. helyről a 701+ kategóriába került. A Debreceni Egyetem megőrizte a listán a tavalyi pozícióját, most is a 601-650. helyen áll.

„Nem a lista körül forog a világ”

„Nem gondolom, hogy mi vagyunk a legjobb egyetem Magyarországon, de igyekszünk” – mondja a Szegedi Tudományegyetem rektora. „Nagyon örülünk az eredménynek, de messzemenő következtetéseket nem lehet ebből levonni” – hangsúlyozza Szabó Gábor. Nem ennek rendelünk alá mindent, de számunkra is fontos, hogy minél előrébb végezzünk – folytatja az intézmény vezetője. Ugyanakkor szakmai szempontból ennek igenis van presztízse. A külföldi egyetemeken dolgozó partnerek is elismerik, ha jól szerepelünk egy-egy ilyen összehasonlításban. Illetve olyan szempontból is értékes, hogy a külföldi diákokat is befolyásolja egy ilyen rangsor a jelentkezésnél.

Szabó Gábor, akadémikus, a Szegedi Tudományegyetem rektora Forrás: Herner Donát, SZTE Média Centrum

Az intézményünk egyébként meglehetősen egyenletes teljesítményt nyújt, és rendre jól szerepel a nemzetközi listákon. A legjobb ötszáz közé került a Szegedi Tudományegyetem a kínai Academic Ranking of World Universities 2013-es összesítésében is – emelte ki Szabó Gábor. Fontos, hogy nem csak egy listán szerepelünk, és ha egy másik hazai intézmény előttünk végezne, akkor sem lennénk elkeseredve.

A szegedi egyetem rektora kitért arra is, hogy miért annyira fontos ez a mostani eredmény, ami első ránézésre nem tűnik annyira kecsegtetőnek. „Húszezer intézményt vizsgáltak összesen és a felső tíz százalékban végeztünk. Kevés olyan terület van Magyarországon, ahol ilyen előkelő helyen állunk” – hangsúlyozta Szabó Gábor. Hozzátette: „ha azt nézzük, hogy például a negyedik helyen álló Harvard Egyetem évi hatmilliárd dollárból gazdálkodik, akkor máris jobban hangzik a szegedi siker, hiszen ez az összeg a teljes hazai felsőoktatás büdzséjének a háromszorosa".

Hat szempontot vizsgáltak

A londoni székhelyű Quacquarelli Symonds cég 2004 óta készíti el a felsőoktatási intézmények világrangsorát. Hat szempontot használnak - az oktatók és a hallgatók aránya, a külföldi hallgatók és oktatók száma, valamint a munkaadók véleménye mellett az intézményhez köthető tudományos munkák idézési gyakoriságát és az akadémiai szféra megítélését is figyelembe veszik a lista összeállításakor.