Már korábban is erőszakoskodott a fonyódligeti támadó

Vágólapra másolva!
A gólyatábor fotósát gyanúsítják a nemi erőszakkal, állítólag beismerte.
Vágólapra másolva!

Kétszer is elítélték már hasonló bűncselekményért azt a férfit, akit a Fonyódligeten péntek éjszaka történt nemi erőszak gyanúja miatt vett őrizetbe a rendőrség – írja a Blikk- A lap szerint a férfi be is ismerte a tettét a rendőrségnek.

A férfi fotósként dolgozik, és már a tavalyi gólyatáborban is ő készített videókat és fényképeket. A szervezők valószínűleg nem tudták, hogy 1996-ban már volt büntetve erőszakos közösülés, 2004-ben pedig szemérem elleni erőszak miatt indult ellene eljárás.

A bulvárlap úgy tudja, a férfi előre kitervelte tettét, áldozatát a tábor egy félreeső bokros területére vitte, ahol az ellenállt ezért megverte, majd megerőszakolta. Az eset szombat hajnali egy körül történt, a férfit másfél óra múlva elfogták – olvasható a lapban.

A 38 éves férfinál egyébként már a hétvégén alapos házkutatást tartottak, fényképezőgépet, számítógépet és ruhákat is lefoglaltak tőle – írta meg a Havariapress. Az elektronikai eszközöket informatikai szakértő, a ruhákat vegyészszakértő vizsgálja.