Mától csak sárga taxival lehet utazni

taxi, nem kapott engedélyt a Tele5  Taxi(Tele 5 Taxi, RT5 Taxi) és a Max Taxi Budapesten
Budapest, 2013. május 27. Minősített budapesti taxi felirat egy sárga színű taxi ajtaján a főváros XI. kerületében 2013. május 27-én. A Fővárosi Közgyűlés rendelete szerint egységesítik a fővárosi taxik megjelenését és tarifáját. 2014 szeptemberétől csak 10 évnél fiatalabb járművek közlekedhetnek, és sárga alapszínűnek kell lenniük. MTI Fotó: Illyés Tibor
Vágólapra másolva!
Mától csak sárga taxival lehet utazni Budapesten. Az új taxirendelet egy évvel ezelőtti bevezetése után minden taxisnak meg kellett újítania az engedélyét, és annak egyik feltétele volt a jármű sárgára színezése.
Vágólapra másolva!

Lejárt a fővárosban a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) által adott türelmi idő, így mától csak olyan taxi közlekedhet hivatalosan a főváros útjain, amelyik megkapta az egyensárga színezést, és ezzel a BKK jóváhagyását. Az egységesítést előíró, tavaly bevezetett rendelet egy év türelmi időt adott, ez most lejárt.

Már csak ilyen, a minősítést tanúsító matricával ellátott taxi közlekedhet hivatalosan a főváros útjain. Forrás: MTI/Illyés Tibor

A 2013. szeptember 1-jén életbe lépett új taxirendeletben egyebek mellett rögzítették az autók küllemére vonatkozó szabályokat. Ennek alapján a taxinak "traffic yellow," azaz sárga színűnek kell lennie. A taxisok csak akkor kaphatták meg évente megújítandó engedélyüket, ha ennek az előírásnak is megfeleltek.

Az új taxirendelet szabályozta a járművek életkorára, felszereltségére vonatkozó előírásokat is: minden taxiban kell lennie bankkártya-terminálnak, működő légkondicionáló berendezésnek, és kötelezővé tették az évszaknak megfelelő gumiabroncs használatát is.

Tavasszal forgalomba állt az első elektromos taxi - egyelőre még kuriózum. Fotó: Magócsi Márton - Origo

Az utasok számára talán legfontosabb változás az egységes tarifa bevezetése volt. A taxiknak a korábbi maximált ár helyett már tavaly ősztől fix tarifát kell alkalmazniuk: az alapdíj 450 forintra, a kilométerdíj 280 forintra, a percdíj pedig 70 forintra emelkedett.

A taxiszolgáltatást ellenőrző BKK a tavaly őszi start óta több ezer ellenőrzést végzett, és arra jutott, hogy a taxitársaságok többsége betartja a szabályokat, ám maguk a fuvarozók között sok a szabályok ellen vétő sofőr. A tavaly őszi nagyobb ellenőrzés például kimutatta, hogy a sofőrök fele szabálytalankodik.