Vágólapra másolva!
Az MSZP szerint alkalmatlan a Magyar Nemzeti Bank vezetésére Matolcsy György, ezért távoznia kell posztjáról.
Vágólapra másolva!

Gúr Nándor szocialista országgyűlési képviselő vasárnap Budapesten, a jegybank Szabadság téri épülete előtt tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, az MNB elnöke az elmúlt hetekben azzal bizonyította alkalmatlanságát, hogy nem a monetáris politikával, nem a pénzpiaci helyzettel, nem a forint erősítésével foglalkozott, hanem "elszegődött ingatlanügynöknek".

Az ellenzéki politikus szerint a jegybankelnök mintegy 300 milliárd forintot "szór szét", amelyből nagyjából két évig lehetne finanszírozni a felsőoktatást. Az ingatlanvásárlásra és az MNB alapítványaira fordított 280 milliárd forintból rendezni lehet az egészségügy területén felhalmozott adósságot - közölte.

Hozzátette: 2,5 millió háztartással számolva minden háztartásnak több mint százezer forintot lehetne adni.
Gúr Nándor hangsúlyozta, a Magyar Nemzeti Bank a nemzeté, nem Matolcsy Györgyé, nem Orbán Viktor miniszterelnöké. A nemzeti bank nem malacpersely, sem Matolcsy Györgynek, sem Orbán Viktornak - tette hozzá. Amit a bank tesz, annak az emberek javára kell válnia. - fogalmazott a szocialista képviselő.