Útfelújítások nehezítik az iskolakezdést

Útfelújítások címlap
Vágólapra másolva!
A kátyúzásokat és nagyobb útfelújítási munkákat igyekeznek a nyári hónapokra időzíteni, amikor a lezárások és terelések a kisebb forgalom miatt kevesebb bosszúságot okoznak. Nem mindig sikerül azonban befejezni a munkákat az őszi iskolakezdésre, amikor az autók ellepik az utakat.
Vágólapra másolva!

Idén ősszel fél tucat nagyobb, a főváros által végzett útfelújítás nehezíti az iskolába igyekvők közlekedését, nem beszélve a kisebb, kerületi tulajdonú útszakaszokon zajló munkákról.

Felújítások Pesten és Budán

Még javában tartanak a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) által koordinált nagyszabású útfelújítások a fővárosban. A Duna mindkét oldalán még hetekig számítani lehet torlódásokra, lezárásokra, mivel az augusztus közepén kezdett hat nagyobb beruházás még nem fejeződött be.

Útfelújítás ősszel a fővárosban – csaknem nettó 1,2 milliárd forint értékben Forrás: Origo

A BKK tájékoztatása szerint jelenleg négy kerületben folynak útfelújítások a fővárosban: az I., a III., a VIII., és a XIV. kerületben. Ezek egy része csak október közepére fejeződik be, vagyis hetekig okozhatnak bosszúságot, kényszeríthetik kitérőre az iskolába járó gyerekeket vagy az őket autóval szállító szülőket.

Felújítás faltól falig

Az I. kerületben, a Krisztina körút és Attila út között összesen 220 méter hosszban, két – egy észak és egy dél felé vezető – összekötő, a forgalom elvezetésére szolgáló útszakaszt újítanak fel. Jelentősebb, „faltól falig" felújítást végeznek a III. kerületi Mátyáshegyi úton, ahol a teljes pályaszerkezetet kicserélik, ezért az érintett útszakaszt – két ütemben – lezárják. A 165-ös autóbuszok nem állnak meg a Kolostor utcánál.

Körforgalmat építenek

Szintén a III. kerületben, a Táncsics Mihály utca–Ezüsthegy utca kereszteződésében körforgalmú csomópont épül, és az Ezüsthegy utca burkolata is megújul. A munkák idejére az utcát egyirányúsítják. Három gyalogátkelőhelyet is építenek: a Jendrassik György, a Templom és a Lukács György utcánál.

Az óbudai Donát utcában szintén teljes szélességben kicserélik az útpályát, ami az utca egyirányúsításával jár. A BKK közlése szerint a Donát utca felújítása idején az érintett 143-as, 186-os és 243-as autóbuszjáratok közül – jelentős járatsűrítéssel – csak a 143-as autóbusz közlekedik.

Az iskolakezdés utánra is áthúzódó útfelújítások Budapesten

Kerület Érintett útszakasz Nettó ár (millió forint)
I. kerület átkötőutak (Krisztina körút–Attila út közötti szakaszon) 53,6
III. kerület Mátyáshegyi út (Folyondár utca–Kolostor út közötti szakaszon) 79,8
III. kerület

Ezüsthegy utca (Hősök tere–Donát utca közötti szakaszon)

Donát utca (Szentháromság utca–Ezüsthegy utca közötti szakaszon)

210,1
III. kerület

Törökkő utca (Pomázi út–Csillaghegyi út közötti szakaszon)

Csillaghegyi út (Bojtár utca–Törökkő utca közötti szakaszon)

Bojtár utca (Bécsi út–Huszti út közötti szakaszon)

452,9
VIII. kerület Mátyás tér (Tavaszmező utca–József utca közötti szakaszon) 27,6
XIV. kerület Füredi utca (Örs vezér tere–Körvasút sor közötti szakaszon) 357,1

Sok buszjáratot elterelnek

Az óbudai Törökkő utcát az alapoktól, teljes szélességében felújítják, ez idő alatt a 118-as és 918-as autóbuszok – félpályás útlezárás és az utca egyirányúsítása mellett – áthelyezett megállókban állnak meg. Amikor a munkák teljes lezárást igényelnek, a buszokat más útvonalra terelik át.

A szintén III. kerületi Csillaghegyi úton a leromlott útburkolatot elbontják, helyette aszfaltot terítenek le, és új parkolókat alakítanak ki. A Bojtár utcát is újraaszfaltozzák, félpályás, szakaszos útlezárás és jelzőőrös irányítás mellett.

Érintett a VIII. és a XIV. kerület

A VIII. kerületi Mátyás tér új betonszegélyeket kap, a régi útburkolatot pedig újraaszfaltozzák. A felújítás ideje alatt az érintett szakaszon tilos a parkolás, valamint áthelyezik a 99-es busz megállóját is.

Van, ahol a régi kockaköveket visszateszik, máshol aszfaltra cserélik Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Zuglóban a Füredi utcát sem kerülik el a munkások: 770 méter hosszan az aszfaltburkolatot, majd a Szentmihályi úttól a Körvasútsorig 520 méteren a teljes pályaszerkezetet kicserélik. Az építés miatt a 174-es autóbusz és a 82-es trolibusz megállóit ideiglenesen áthelyezik.

Utakra és hidakra 16 milliárd

A BKK-tól kikért adatokból kiderül, hogy az elmúlt két és fél évben – 2012-től idén június végéig – útfelújításra összesen 5,1 milliárdot, míg hídfelújításra 11,7 milliárd forintot fordíthattak. Ugyanakkor ezek az összegek már tartalmazzák az előkészítés költségeit is, nem csak a kivitelezését. A most véget érő önkormányzati ciklus egészében viszont a csak útfelújításokra költött pénzek évről évre csökkentek. Igaz, idén az alábbi összeg mellett további 490 milliót fordítanak csatornázási, szennyvízelvezetési munkákra.

Burkolatfenntartási költségek (bruttó, ezer forint)

Tevékenység 2011 2012 2013 2014
Kátyúzás 918 625 684 063 350 234 343 000
Burkolatfenntartás 307 541 328 810 568 810 568 810
Összesen 1 226 166 1 012 873 919 044 688 289