Az Európai Bizottság nem aggódik Orbán beszéde miatt

Vágólapra másolva!
A magyar miniszterelnök hétvégi tusnádfürdői beszéde alapján a Bizottság nem lát okot arra, hogy szerződésszegés szándékát feltételezze Magyarországról – közölte a testület szóvivője szerdán Brüsszelben.
Vágólapra másolva!

Jonathan Todd a Bizottság szokásos déli sajtóértekezletén a brüsszeli nemzetközi sajtó egyik munkatársának azon kérdésére, miért nem akarja a Bizottság kommentálni „az EU alapvető értékeit támadó beszédet”, válaszában először kitérően úgy fogalmazott: „Az ön kérdése feltételezi, hogy az (Orbán-)beszéd ilyen támadást képvisel. Annak alapján, amit a beszédből láttunk, mi nem látjuk okát, hogy tartalmát kommentáljuk.” - írja a BruxInfo.

Illiberális állam

A kérdező erre idézte a magyar miniszterelnök szavainak azon részét, amelyben Orbán kétségbe vonta a liberális államszervezés globális versenyképességét, és egy „új, illiberális, nemzetalapú állam” építését helyezte kilátásba.

A szóvivő válaszul kifejtette: Magyarország az Európai Unió tagja, az EU alapszerződésének egyik aláírója, ami egyebek között arra kötelezi – miként az összes többi tagállamot is -, hogy megőrizze a demokratikus értékeket. „Nincs okunk azt hinni a nyári táborban elmondott miniszterelnöki beszéd alapján, hogy Magyarország szerződéses kötelezettségeinek feladására készül” – összegezte a brüsszeli véleményt Jonathan Todd.