DK: Embertelen a szüléshez kötött nyugdíj

Vágólapra másolva!
Elfogadhatatlannak tartja a Népesedési Kerekasztal javaslatát a Demokratikus Koalíció. A párt szerint a rendszer nem jutalmaz, hanem büntet.  
Vágólapra másolva!

Embertelennek és igazságtalannak tartja a Népesedési Kerekasztal javaslatát a Demokratikus Koalíció. A még 2009-ben az MTA szervezésében létrehozott szervezet a felnevelt gyermekek számát és azok iskolázottságát is figyelembe venné a nyugdíj-megállapításnál.

A DK politikusa, Gy. Németh Erzsébet szerint az elképzelés hatására csökkenne az időskori ellátása azoknak, akik nem neveltek fel legalább két gyermeket, illetve akiknek gyermekei nem szereztek érettségit vagy diplomát.

Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott: ez a rendszer nem jutalmaz, hanem büntet, ugyanis nem azt preferálja, hogy a többgyermekesek többet kapjanak, hanem sújtja azokat, akiknek nincs gyermekük. Felhívta a figyelmet arra, nem tudni, mi lesz azokkal, akik önhibájukon kívül nem tudnak gyermeket vállalni, vagy azokkal, akik egy tragédia során elveszítik gyermeküket.