Bíróság elé áll a feleségét részegen halálra gázoló férfi

Vágólapra másolva!
Vádat emelt az ügyészség a feleségét halálra gázoló tárnoki férfi ellen. A vádlott részegen veszekedett a feleségével, majd tolatva áthajtott a kocsi mögé fekvő asszonyon.
Vágólapra másolva!

Halált okozó ittas járművezetés miatt emelt vádat a Budakörnyéki Járási Ügyészség egy tárnoki férfi ellen, aki tavaly tavasszal egy családi veszekedés hevében a házuk udvarán halálra gázolta az autója mögé fekvő feleségét.

A vádirat szerint a férfi sok vodkát és sört ivott, majd heves vitába bocsátkozott a feleségével. A veszekedés odáig fajult, hogy a nő késsel támadt a férjére, aki azt elvette tőle, majd beült a házuk udvarában álló autójába és magára zárta a kocsi ajtaját.

Az asszony, hogy megakadályozza férje távozását, az autó mögé feküdt, ám a férfi keresztülhajtott rajta. Négy méteren át vonszolta, mert bár érzékelte a gázolást, nem állt meg, hogy segítsen. Kitolatott az utcára, és elhajtott. Az asszony súlyos sérüléseket szenvedett, a kórházba szállítása után meghalt.