Már borotvára sincs pénz az MSZP-ben?

Mesterházy Attila újra szakállast növeszt, szakáll
Budapest, 2014. április 23. Hiller István (b), Tóbiás József (k) és Mesterházy Attila (j) az MSZP részéről érkezik az új Országgyűlés alakuló ülését előkészítő megbeszélésre a Parlament Delegációs termébe 2014. április 23-án. MTI Fotó: Soós Lajos
Vágólapra másolva!
Szerdán Mesterházy Attila és Tóbiás József is arcszőrzettel jelent meg a parlamentben. Mesterházy korábban már próbálkozott ezzel a három testőrös fazonnal, de négy évvel ezelőtt a választási kampány miatt levágatta.
Vágólapra másolva!

Szerdán jón pár nap szünet után a Parlamentben gyűltek össze a politikusok, hogy megkezdjék az egyeztetést az új országgyűlés alakuló ülése előtt. A legszembetűnőbb az volt, hogy az MSZP (amely kedden még a nagy értékű adósságával szerepelt a hírekben) két politikusa, Mesterházy Attila és Tóbiás József is meglepő arcszőrzettel vonult be a tárgyalásokra.

Forrás: MTI/Soós Lajos

A legtöbbször frissen borotvált, vagy legfeljebb rövid körszakállat viselő Tóbiást még sosem láthattuk ilyen soknaposnak tűnő borostával, Mesterházy Attila viszont egy korábban már kipróbált fazonhoz tért vissza: a 2010-es választások előtt is ilyen d’Artagnanra hajazó vékony bajszot és szakállt viselt.

Ilyen volt Mesterházy 2009-ben Forrás: MTI/Kovács Tamás

2010-ben, első miniszterelnök-jelöltsége idején, a kampány miatt levágatta a szakállt, de a stílusváltás nem hozott neki sikert. Most, egy újabb elbukott választás után visszatér hozzá. Korábban azt mesélte, hogy még Spanyolországban töltött ösztöndíjas évei alatt növesztette magának először a szerinte nagyon egyedi arcszőrzetet, feleségének pedig nagyon tetszett. Miután 2010-ben levágatta, felesége azt mondta az ATV-n egy interjúban, hogy Mesterházy megígérte neki, hogy egyszer visszanöveszti. Csak négy évet kellett várnia arra, hogy a férje teljesítse az ígéretét.

Ha valaki már elfelejtette volna, ilyen Mesterházy Attila csupasz arccal:

Fotó: Pályi Zsófia - Origo