Bajnai Gordon vezeti az Együtt EP-listáját

Vágólapra másolva!
Bajnai azt már korábban megmondta, hogy nem fog kimenni Brüsszelbe.
Vágólapra másolva!

Bajnai Gordon áll az első helyen az Együtt-PM Szövetség ma ismertetett EP-listáján, őt Jávor Benedek és Szelényi Zsuzsa követi. Bajnai még a lista sorrendjéről született döntés előtt bejelentette, hogy még akkor sem akar majd kimenni Brüsszelbe, ha ő vezeti a pártja EP-listáját, ezt csütörtökön is megerősítette. Azt mondták, azért került mégis a lista első helyére, mert ezzel is jelezni szeretnék, hogy számukra az európai politika belpolitikát is jelent.

Bajnai azt mondta, hogy legalább két, de inkább három képviselőt szeretnének kijuttatni az EP-be.

Az európai parlamenti választásokat május 25-én tartják. Az Együtt-PM már a hétvégén megtartotta a kampányindítót, amelyen Bajnai második esélyként beszélt a választásokról. Azt mondta, bízik benne, hogy ezen a választáson egyedül, szövetségeseik nélkül meg tudják mutatni magukat, ő pedig úgy fog küzdeni a kampányban, mintha az életéért küzdene.

Bajnait a sajtótájékoztatón megkérdezték arról is, kit indít az Együtt-PM az őszi önkormányzati választáson a főpolgármesteri helyért. Bajnai azt mondta, a lehető legjobb jelöltet keresik, hogy legyőzhessék Tarlós Istvánt, de egyelőre nem találták meg a jelöltet. Neki nincs olyan ambíciója, hogy ő töltse be ezt a posztot.