A BKK nem tud a megalázott autista lányról

Vágólapra másolva!
Bliccelt ugyan aznap a 107-esen egy Barbara nevű utas, de nem történt szóváltás, és tanúk sincsenek.
Vágólapra másolva!

Tanúk jelentkezését várta a BKK egy márciusi esettel kapcsolatban, amelyről a BKV-Figyelő blog közölt bejegyzést Egy autistának csak hamis bérlete lehet címmel. Senki sem jelentkezett azonban, aki tudott volna az atrocitásról, és a történetet beküldő barát, illetve maga a sértett sem jelentkezett.

Kivizsgálták a pótdíjnyilvántartó rendszert is, eszerint a jelzett napon négy Barbara keresztnevű utast bírságoltak meg. Egy személy utazott csak közülük autóbuszon, akit az ellenőr 12:29-kor pótdíjazott a 107E járaton, de ez nem a Bosnyák térnél, hanem a Ferenciek tere és a Blaha Lujza tér között történt. A lányt nem szállították le a buszról, és a BKK munkatársa nem tapasztalt az átlagostól eltérő viselkedést.

Hivatalosan helyreigazítást kért a közlekedési társaság a BKV-Figyelő blog szerkesztőjétől, és tiltakozik a gyanú ellen, hogy a jegyellenőrök adott esetben megaláznák a fogyatékkal élőket.