Kovács László megnevezte, kik válthatnák Mesterházyt

Vágólapra másolva!
Kovács László egykori pártelnök az első MSZP-s, aki neveket tartalmazó alternatív javaslattal állt elő Mesterházy Attilával szemben. Kovács szerint a választamánynak szombaton el kell fogadnia az elnökség lemondását, ezután pedig egy olyan testületre kellene bízni a pártvezetést, amelynek a győztes egyéni képviselők mellett a volt elnökök, így ő is a tagja.
Vágólapra másolva!

Egy testületre bízná az MSZP vezetését Kovács László, a párt volt elnöke. A szocialista politikus a TV2 Mokka című műsorában szerda reggel azt mondta, egy "ütőképes átmeneti csapatra" van szükség, amelynek tagjai mögött teljesítmény van, és mindez szerinte kedvező hatást tenne a választókra.

A volt uniós biztos szerint a testületben benne kellene lennie annak a nyolc képviselőnek, aki az országgyűlési választáson egyéniben nyert április 6-án. Budapesten hat körzetet nyert MSZP-s politikus: Hiller István, Tóth Csaba, Hiszékeny Dezső, Kiss László, Kiss Péter, Burány Sándor.

Kovács szerint emellett a három volt pártelnök is bekerülne a testületbe, vagyis Lendvai Ildikó és ő maga is szerepet vállalna a párt új vezetésében. (Az egyéni nyertes Hiller István a harmadik volt elnök.) Kovács azt is javasolja, hogy az új vezetésnek legyen tagja néhány olyan kimagasló egyéni teljesítményt nyújtó politikus, mint Kunhalmi Ágnes, aki majdnem megnyerte egyéni körzetét.

Kovács László szerint a testületben a felsoroltak mellett ott kellene lennie Botka Lászlónak és Veres Jánosnak is. Botka László választmányi elnöknek, a párt Csongrád megyei elnökének azért, mert ez a megye az egyetlen, ahol a Jobbik nem verte meg az MSZP-t. Veres János Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei pártelnöknek pedig azért, mert a saját településn, Nyírbátorban a Fideszt is megverte az MSZP. "Aki ilyen teljesítményre képes, annak helye van ebben a válságkezelő csapatban" - jelentette ki.

A testületbeli szerepét firtató kérdésre Kovács László azt mondta, aki ebbe a csapatba bekerül, annak egyetlen célja lehet, minden erővel előmozdítani az MSZP talpra állását. Arra a kérdésre, hogy a pártelnöknek le kellett volna-e mondania a lemondás felajánlása helyett, a politikus közölte: az lett volna a párt szempontjából előnyös, ha Mesterházy Attila a második kudarc után azt mondja, "itt új választás kell".

Szombaton ül össze az MSZP választmánya, és mint arról beszámoltunk, egyre nagyobb az esélye, hogy szombaton az MSZP elfogadja Mesterházy Attiláék lemondását, és teljes tisztújítást rendelnek el a pártban. Úgy tudjuk, Mesterházy Attila valószínűleg újraindul az elnökségért, de nem kizárt az sem, hogy kivár, és inkább a frakcióvezetői posztról nézi majd kárörvendve, mihez kezd a helyzettel az utódja.