Nemzeti minimumra törekszik az MSZP

Vágólapra másolva!
Az MSZP bízik abban, hogy a Magyar Állandó Értekezlet ülésein a következő négy évben az anyaországi pártok és a határon túli szervezetek megállapodnak egy nemzeti minimumban, amelynek része az autonómiatörekvések támogatása - mondta az ellenzéki párt elnöke Budapesten.
Vágólapra másolva!

Tóbiás József a Máért zárt ülésén ismertetett szocialista javaslatokról elmondta, az MSZP, ahogy az elmúlt években is, nemzetpolitikai kiegyezést kezdeményezve három feladatot fogalmazott meg.
Ismertette: ki kell alakítani egy Kárpát-medencei gazdasági térséget. Egy hosszú távú támogatást biztosító Kárpát-medencei fejlesztési programra is szükség van, ez lefedné a tudás, a foglalkoztatás, a szociális terület kérdéseit.

Az MSZP elnöke fontosnak nevezte egy népesedési kerekasztal létrehozását, amelyben az anyaország politikai pártjai, szakemberek, az egyházak, a Magyar Tudományos Akadémia és a határon túli szervezetek képviselői vennének részt.

Tóbiás József megjegyezte, hogy azért tart sajtótájékoztatót, mert az eddigi gyakorlattal ellentétben a pártok képviselői közösen nem ismertetik a véleményüket, a Máértről a miniszterelnök-helyettes és az államtitkár tájékoztat.