Vágólapra másolva!
2015 első két hónapjában összesen 20 időközi választást tartanak majd.
Vágólapra másolva!

Január 11-én lesz az első időközi önkormányzati választás – derül ki a Nemzeti Választási Iroda (NVI) kedden közzétett adataiból.

Időközi önkormányzati választást ott kell kitűzni, ahol október 12-én jelölt hiányában maradt el a választás vagy szavazategyenlőség alakult ki a jelöltek között az élen, esetleg nem sikerült elegendő számú képviselőt választani vagy a megválasztott képviselő, illetve polgármester a választás után lemondott, esetleg meghalt.

Az NVI adatai szerint 15 polgármester-választást kell tartani eredménytelenség miatt, továbbá 5 egyéni listás választást a tízezernél kevesebb lakosú településeken és 3 egyéni választókerületi választást a tízezernél több lakosú településeken.

Kisbudméron indul a sorozat

Az első időközi választást január 11-én, a Baranya megyei Kisbudméron tartják, ahol egy képviselői hely betöltetlen maradt október 12-én.

A következő héten, január 18-án szintén egy októberben betöltetlenül maradt képviselő-testületi helyről szavaznak a Vas megyei Bozzai választópolgárai, Tanakajdon pedig – mivel októberben a polgármester- és képviselő-testületi választás is jelölt hiányában maradt el – mindkét időközi választást megtartják január 18-án.

Baranya megyében szintén ekkor választanak polgármestert Tengeriben, ahol szavazategyenlőség miatt volt eredménytelen a polgármester-választás, és Kishajmáson is akkor tartják az időközi választást: ott a polgármester lemondott, a képviselő-testületi választás pedig októberben jelölt hiányában elmaradt.

Szorosad is újra szavaz

A Somogy megyei Szorosad községben is időközi polgármester-választást fognak tartani, mivel októberben szavazategyenlőség alakult ki az élen végző jelöltek között. Január 18-án szavaznak a Zala megyei Valkonyán, ahol jelölt hiányában maradt el a polgármester-választás, és Zalamerenye választópolgárai is ekkor szavaznak a polgármesterről (ott októberben szavazategyenlőség alakult ki a jelöltek között).

Egy héttel később, január 25-én szavaznak a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Mezőnyárádon a polgármesterre (szavazategyenlőség miatt kell időközi választást tartani), valamint a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tiszavasváriban a 8. számú egyéni választókerület képviselőjére, szintén szavazategyenlőség miatt. A Pest megyei Pilis választópolgárai is ekkor szavaznak a 8. egyéni választókerületi képviselőre, októberben ugyanis ugyanannyi szavazatot kapott a két jelölt, így a választás eredménytelen lett.

Február 18-án két választás is lesz

Február elsején tartják az időközi polgármester-választást a Zala megyei Lispeszentadorjánban, ahol szavazategyenlőség alakult ki októberben, valamint a Veszprém megyei Nemesvitán, ahol egy hónapja jelölt hiányában maradt el a polgármester-választás. Február elsején szavaznak a polgármesterre a Vas megyei Daraboshegyen és a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Répáshután, ahol október 12-én a választás jelölt hiányában elmaradt.

Február 18-án az NVI adatai szerint két időközi választás lesz: a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Gulácson polgármestert kell választani, mivel az októberben megválasztott polgármester elhunyt, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Mezőtúr 1. számú egyéni választókerületében pedig szavazategyenlőség alakult ki az élen a képviselőjelöltek között.