Borosüveggel támadtak az őket csitítóra

Vágólapra másolva!
A buszon hangoskodtak, a megállóban megverték az őket rendre intő férfit.
Vágólapra másolva!

Botrányosan hangoskodott a távolsági buszon a körömi J. Andor Jenő és J. Andor, akikre emiatt rászólt az egyik utastársuk. Az őket csitítani próbáló férfit bosszúból borosüvegekkel verték meg az egyik megállóban Bőcsön. Az eset még október 31-én történt, de a két férfi azóta már bíróság elé került, és garázdaság vétsége miatt el is marasztalták őket – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság.