Szerelemféltésből lőtte le a volt asszonyt

Vágólapra másolva!
Egy évig élt együtt élettársával egy 53 éves férfi. A nő ezután szakított vele, és mással kezdett kapcsolatot. A férfinak ez nem tetszett, és rálőtt a volt kedvesre, aki könnyebb sérülésekkel úszta meg a támadást. A féltékeny férfinak most emberölési kísérlet miatt kell felelnie. 
Vágólapra másolva!

A kirúgott férfi egy budapesti piacon vette a fegyvert és a lőszereket. Azt viszont nem tudta, hogy a pisztolyt korábban már hatástalanították, majd később visszaélesítették, és így az átalakítások miatt már nem lőtt teljes erővel.

Miután megszerezte a pisztolyt, telefonált a nőnek, és egy VI. kerületi bevásárlóközponthoz hívta. Ott a szakítás miatt veszekedni kezdtek, és a férfi egyre ingerültebb lett.

Többször megütötte a nőt, majd csőre töltötte a fegyvert, és az asszonyra fogta. A nő menekülni próbált, de a férfi futás közben rálőtt. El is találta, de csak könnyebb sérüléseket okozott a pisztoly korábbi átalakítása miatt.

A féltékeny férfit többek között most emberölési kísérlettel vádolják, akár 15 évet is kaphat.