Előállították azt, aki leköpte Pásztor Istvánt

alakuló ülését tartja az új parlament, pásztor istván
Vágólapra másolva!
És ki is hallgatták a rendőrök.
Vágólapra másolva!

A rendőrség pénteken előállított egy embert a Pásztor Istvánt, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökét ért inzultussal kapcsolatban.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) péntek délutáni tájékoztatása szerint az előállított személy kihallgatása folyamatban van. A rendőrség közleményéből nem derül ki, hogy férfit vagy nőt állítottak-e elő.

Pásztor István a köztársasági elnök személyes meghívására vett részt az Országgyűlés keddi alakuló ülésén. Az ülés napján tüntetés zajlott a Kossuth Lajos téren, ahol Pásztor Istvánt szidalmazták és leköpték.

Így inzultálták Pásztor Istvánt kedden Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Az ügyben pénteken megszólalt Áder János államfő is, aki újságírók előtt tett sajtónyilatkozatában azt mondta: tűrhetetlen, hogy Magyarországon valakit magyarságában alázzanak meg fényes nappal a hatóságok szeme láttára az Országház előtt.