Van, akinek 20 éves álma teljesült ezen a választáson

18. kerület, választás, 2014, Együtt, Összefogás 2014, Kunhalmi Ágnes
Vágólapra másolva!
Van, aki már 20 éve is képviselőjelölt volt, mégis csak most került be a parlamentbe, de ismeretlen huszonévesek, egy 69 éves korábbi MDF-es, sőt még egy korábbi miniszterelnök is van azok között, akik életükben először lesznek képviselők. Bemutatjuk az újoncokat.
Vágólapra másolva!

Bár a parlament létszáma közel a felére esik vissza, és a parlamenti pártok sem változtak lényegében (új pártnak egyedül az Együtt tekinthető, a Demokratikus Koalíció képviselői MSZP-sként jutottak be négy éve), a képviselők több mint 10 százaléka újonc lesz. A 25 új képviselőt mutatjuk be.

Fidesz

Bóna Zoltán

Forrás: MTI

A 33 éves Bóna születésétől fogva él Dunavarsányban, itt, a szigetszentmiklósi körzetben jutott be a parlamentbe Kuncze Gábort megelőzve. Szülei több mint 30 éve szolgálnak református lelkipásztorként, és ő is teológus lelkészi diplomát szerzett. 2003-ban alapította meg barátaival a dunavarsányi fideszes alapszervezetet, és 2005, azaz 24 éves kora óta ő a település polgármestere.

Dunai Mónika

Forrás: MTI

A születése óta Rákosmentén élő Dunai Mónika már-már polihisztor benyomását kelti: tanár, költő, önkormányzati képviselő és egy helyi lap főszerkesztője is volt. Magyar, francia és orosz tanári diplomája is van, a Miskolci Egyetemen doktori képzést is szerzett. Vagyonnyilatkozata alapján egy kerületi általános iskola igazgatóhelyettese, 2010-ben pedig a Fővárosi Oktatástechnológiai Központ felügyelőbizottsági tagja, és a kerületi Fidesz-frakciót is ő vezeti. A budapesti 14-es számú választókerületben 43 százalékot szerzett.

Galambos Dénes

Forrás: MTI

Az 57 éves jogász Budapesten született, de most Dunaújvárosban nyert mandátumot, bár több mint 8 százalékponttal szerzett kevesebbet, mint a Fidesz az országos listán. Évtizedeken keresztül dolgozott jogtanácsosként és ügyvédként, 2013 óta pedig Fejér megyei kormánymegbízott. Korábban számos vállalatnál töltött be felügyelőbizottsági pozíciókat, és húsz éven keresztül volt önkormányzati képviselő Nagyvenyimben.

Király Nóra

Forrás: MTI

A 35 éves, négygyermekes Király Nóra 12 éve dolgozik a Fideszben, politikai pályafutását a Fidelitasban kezdte, de jelenleg nem tagja az ifjúsági szervezet vezetőségének. Korábbi cikkünk szerint az ő helyzetbe hozása volt az üzenet a Fidelitasnak, hogy az ifjúsági szervezet szedje össze magát (részletek itt). Király 2006 óta önkormányzati képviselő a XI. kerületben, állandóan nyüzsög, tavaly októbertől a Fidesz női szavazókat megszólító kampányának egyik felelőse. Férje a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Publimont Kft. ügyvezetője. Király a Fidesz országos listáján van a számításaink szerint befutó helyen, ő lehet az egyetlen újonc a Fidesz-listáról.

Kovács Sándor

A mátészalkai körzetet több mint 50 százalékos támogatottságot elérő képviselő a megyei közgyűlés alelnöke, korábban nyolc éven keresztül volt Géberjén polgármestere. Végzettsége szociális munkás, a géberjéni polgármesterség előtt pedig Fülpösdarócon volt önkormányzati képviselő.

Petneházy Szabolcs Attila

Forrás: MTI

A 48 éves Petneházy önkormányzati képviselő Nyíregyházán, civilben pedig színész a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban. Önéletrajza szerint a budapesti Színiakadémia 1987-es elvégzése óta tagja a társulatnak. Mint írja, a „város kulturális életének oszlopos tagjává” vált, „a lelkes közönség gratulációja, gyakran az utcán, az üzletben fogadott elismerő szavak” visszaigazolják a sok munkát. Oszlopos tagként is szoros versenyre kényszerült, végül három százalékponttal győzte le szocialista riválisát, több mint nyolc százalékponttal kapott kevesebbet az országos Fidesz-listánál.

Salacz László

Forrás: MTI

Az 1971-ben született kecskeméti ügyvéd közel 52 százalékot szerezve nyert Kecskeméten. Szegeden diplomázott, a Kecskeméti Városi Bíróságon volt fogalmazó, majd ügyvédi magánpraxist nyitott. 1998 óta külső tag volt az önkormányzat jogi bizottságában, a Fideszbe 2004-ben lépett be. Igazolt focista volt szülővárosában, az NB III-ban is játszott. Salacz részben annak a Balogh Józsefnek a körzetében indul, aki komondorjukra kente a felesége megverését. Egy interjúban azt mondta, kellemetlen egy ilyen örökséget átvenni.

Simon Róbert Balázs

Forrás: MTI

Közel 50 százalékot szerezve lett képviselő a győri alpolgármester. Az 1970-ben született Simon tanár, pénzügyi szakértő és HR-tanácsadó végzettsége is van, korábban a kereskedelemben és egy banknál dolgozott.

Szabolcs Attila

A szarvasi születésű politikus nyomdaipari fényképész, mikrofilm-technikai rendszerszervező és műszaki pedagógus végzettséget is szerzett, és 69 évesen lett parlamenti újonc. Dolgozott az Állami Nyomdában, majd a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőségen. 2006-ig az MDF tagja volt. Az első Orbán-kormány idején Budafokon volt polgármester, majd 2006-ban visszaszerezte a pozíciót, és azóta is vezeti a kerületet. Szabados 42 százalékos támogatottsággal nyert.

Tuzson Bence

Fotó: Tuba Zoltán

A Dunakesziben induló ügyvéd az egyetlen fideszes újonc, akinek nincs közéleti múltja. A róla készült portrénkból az derül ki róla, hogy a Fideszben fajsúlyos, jól becsatornázott jelöltnek tartják, aki a párt felső vezetése felé is jó kapcsolatokkal rendelkezik. Már több mint 16 éve a párt körül mozog. A 2002-ben alakult ügyvédi irodája szolgáltatásait az elmúlt években több fideszes önkormányzat is igénybe vette. Rogán Antal a jó barátja. A dunakeszi körzetet 41 százalékkal nyerte meg.

Witzmann Mihály

Forrás: MTI

1977-ben született Siófokon, Budapesten szerzett mérnök-informatikus diplomát. Ahogy önéletrajzában írja, a ranglétrát végigjárva alkalmazottból üzletvezetővé lépett elő, majd cégtulajdonos lett. Egy informatikai vállalkozásnak volt az ügyvezetője, majd egy évig rendszergazdaként dolgozott egy balatonboglári általános iskolában. Nyolc éven át volt balatonlellei önkormányzati képviselő, majd 2010-től a megyei közgyűlés alelnöke lett. Neve az országos hírekbe a mostani kampány miatt került be: Schiffer András feljelentést tett egy hangfelvétel miatt, amelyen Witzmann arról beszélget egy fideszes politikussal, hogy a Fidesz-közelinek tartott Közgép beszállhat a kampányba, "mint eddig minden választásba be is szállt eddig". Ennek ellenére nagyon magabiztosan, 47 százalékot szerezve nyert mandátumot a siófoki körzetben.

Baloldali összefogás

Bajnai Gordon

Fotó: Mudra László

Mint mindenki tudja, Bajnai Gordon miniszterelnök volt korábban, de mégis újoncnak számít a parlamentben, mert eddig még nem volt képviselő. Nem tudja majd teljesen kiélvezni a parlamenti munkát, az általa vezetett párt ugyanis még frakciót sem tud alkotni, mert csak négy képviselőjük van. Bajnai az 1990-es évektől 2006-ig az üzleti szférában dolgozott, majd a Gyurcsány-kormányban a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséget vezette, gazdasági miniszter lett, majd egy éven keresztül miniszterelnökként vezette az országot. 2012-ben tért vissza a politikába, ő az Együtt-PM társelnöke. Cikkünk megjelenése után Bajnai Gordon bejelentette, hogy nem lesz képviselő.

Bangóné Borbély Ildikó

Forrás: MTI

A 39 éves politikus már 20 éves kora óta férjnél van, családjával Kabán él. Pályája elején óvónőként dolgozott, majd egy civil egyesületet hozott létre, amely vidékfejlesztéssel foglakozik, romákon segít. Az MSZP-be 2003-ban lépett be, 2012-ben pedig az országos elnökségének is a tagja lett. Az elmúlt években főleg a feleségét megverő Balogh József elleni tiltakozásai, illetve az Orbán-kormány népesedéspolitikájának bírálata miatt került be a hírekbe. A hajdúszoboszlói körzetben a harmadik hely jutott neki, mindössze 18 százalékos támogatottsággal.

Demeter Márta

Forrás: MTI

A hobbijaként a sportlövészetet és a vezetést megnevező Demeter Márta ugyan az MSZP elnökségének tagja, de országosan szinte teljesen ismeretlen. Önéletrajza szerint fontosnak tartja, hogy „a felnövekvő generációnak alapvetés legyen a hazafiasság, hazánk biztonságának ügye”, Facebook-profilja alapján is vonzódik a harci gépekhez. Karrierje igen gyorsan ívelt felfelé, két sikertelen önkormányzati képviselőjelöltség mellett 2010-ben került be a zuglói MSZP-be, majd 2012-ben már az elnökségbe is bekerült. „Remélem, hogy ez nagy előnyt jelent” – mondta Nol.hu-nak arra a kérdésre, hogy hogyan tud egy politikus előnyt kovácsolni abból, ha igyekszik Angelina Jolie-ra hasonlítani. Egyéniben nem is indult a választáson.

Heringes Anita

Forrás: MTI

Húsz százalékkal harmadik lett a paksi körzetben a helyi MSZP elnöke, aki még nincs 30 éves. Szegeden tanult kommunikációt és magyart, már 19 évesen belépett a Fiatal Baloldalba. 2012-ben, 27 évesen lett a paksi MSZP-elnöke. Ő is listás jelöltként jut be most a parlamentbe.

Hiszékeny Dezső

Forrás: MSZP

Az MSZP legsikeresebb egyéni jelöltje az angyalföldi politikus, aki több mint 50 százalékos eredményt ért el. Az 1956-ban született Hiszékeny az angyalföldi hajógyárban kezdett el dolgozni, majd a rendszerváltás után dolgozott multinál, majd egy saját, 30 fős céget vezetett. Tóth József MSZP-s polgármester mellett alpolgármester a XIII. kerületben.

Kiss László

Szoros versenyben gyűrte le Menczer Erzsébetet Óbudán a Kaposváron született Kiss László, aki önkormányzati képviselőként dolgozott a kerületben. Történelmet tanult az ELTE-n, 20 éves korában, 1999-ben kezdett el gyakornokként dolgozni az MSZP frakció oktatási munkacsoportjának. 2002-től Kőbányán tanít, majd az Oktatási Minisztériumba kerül. Egyik kedvenc együttese a Bonanza Banzai, és blogját is viszonylag gyakran frissítette, bár a legutóbbi poszt januári.

Kónya Péter

Forrás: MTI

A 2011 tavaszi rendvédelmi tüntetésen robbant be a köztudatba Kónya Péter, aki később több, a szakszervezeteket megosztó kormányellenes tüntetést is szervezett Árok Kornéllal, például a Bohócforradalmat. Később mozgalmával, a Szolidaritással beállt Bajnai Gordon mellé, és az elmúlt pár évben a legemlékezetesebb performansza talán az Orbán hungarocell másának lefejezése volt. Országos listáról fog mandátumot szerezni Kónya, aki a kampány során nem kapott jelentős szerepet a baloldali összefogásban.

Kunhalmi Ágnes

Forrás: MTI

Ha a XVIII. kerületben végül nem sikerül befutnia, akkor a listáról kerülhet be az MSZP 31 éves oktatáspolitikusa. Csak a mostani kampány alatt jutott eszébe, hogy módosítsa a életrajzát a párt honlapján, és deklarálja, hogy egyelőre nem szerezte meg kommunikációs és jogi diplomáit, mivel nyelvvizsgára van még szüksége. Kunhalmi a II. kerületben volt képviselő 2006 és 2010 kötött, előtte pedig a Miniszterelnöki Kabinetirodában volt titkárságvezető. Az MSZP elnökségének a tagja, ő ugrott be Simon Gábor helyett a XVIII. kerületben.

Szabó Sándor

Forrás: MTI

Vidéken egyelőre egy baloldali nyert egyéniben biztosan, aki éppen egy újonc, aki szintén fiatalon, már 18 évesen kapcsolatba került az MSZP-vel. A most 38 éves Szabó Sándor Botka László kabinetvezetője. Szabóról még az derült ki, hogy egy lájtos beszélgetés keretében dolgozták fel a választás eredményét.

Szabó Szabolcs

Forrás: MTI

Bár a felmérések szerint a rezsicsökkentésnek komoly szerepe volt a Fidesz népszerűségének növekedésében, Szabó Szabolcsnak sikerült legyőznie a rezsicsökkentéssel leginkább azonosított politikust, a csepeli Németh Szilárd rezsicsökkentés-felelőst. Szabó a Szolidaritás színeiben indult, és vélhetően ez a magyarázat kampányának speciális színvilágára. Szabó az ELTE-n dolgozik geográfusként, adjunktusként oktat, illetve kutat.

Jobbik

Ander Balázs

A Jobbikban mindössze egy újoncnak sikerült mandátumot szereznie, a barcsi körzetben induló Ander 24 százalékot szerzett egyéniben, megduplázva a 2010-es jelölt eredményét. A Jobbik honlapján lévő bemutatás szerint ő a „somogyországi emberek magyar hangja”. Nagyatádon történelemtanár, és „a családokat kiszipolyozó bankokkal, bűnözőkkel szemben a tisztességes munkából élni kívánó magyar emberek oldalán áll".

LMP

Ikotity István

Forrás: MTI

Az LMP listájáról bekerülő Ikotity az emlékezetes bajai időközi választás LMP-s jelöltje volt, a mostani választáson 4,6 százalékot szerzett a fideszes Zsigó Róbert és a baloldali Teket Melinda választókörzetében. 2009-ben lépett be az LMP-be, három diplomája is van, többek között teológiát, geográfiát és néprajzot is tanult.

Sallai Róbert Benedek

Forrás: MTI

Mezőtúron született az LMP listájának negyedik helyezettje, aki jelenleg Túrkevén él. Gazdálkodik, „elsősorban természetvédelmi végzettségekkel” rendelkezik. Önéletrajza szerint bár alapító volt az LMP-ben, 2011-ben eltávolodott a párttól, de a liberális vonal kiválása után úgy érezte, hogy segítenie kell.

Schmuck Erzsébet

Forrás: MTI

A nagykátai születésű környezetvédelmi aktivista kisebb megszakításokkal 1989 óta a Magyar Természetvédők Szövetségének az elnöke, 2002 és 2003 között a Környezetvédelmi Minisztériumban nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár volt. Húsz évet várt arra, hogy képviselő lehessen, már 1989-ben belépett a Zöldpártba, és az 1994-es választáson indult az Agrárszövetség jelöltjeként.