Alig jótékonykodunk, pedig megérné

Szép István Ernő,Pista bácsi, hajléktalan, Blaha Lujza tér, kéregetés
Vágólapra másolva!
A magyarok mindössze 14 százaléka ad pénzt a hajléktalanoknak, bár többen ebből is szép pénzt össze tudnak gyűjteni. Van olyan kéregető, aki szinte mindennap kap meleg ételt, egy karácsonyi napon pedig akár 57 ezer forint is összejöhet. Persze nem ez az általános, van, amikor 100 forintra is órákig kell vadászni. 
Vágólapra másolva!

Mit csinál, ha piros lámpánál ül a kocsijában, és jön egy kéregető? A látószögét a lehető legkisebbre szűkíti, és tágra nyílt szemekkel, mereven ülve, két kézzel a kormányba kapaszkodva bámul a távolba, hogy mozdulatlanságával cselezze ki a csöveseket, ahogy az állatok halottnak tettetéssel a ragadozókat? Szigorúan előre nézve rázza a fejét, és motyogja, hogy nem? Össze-vissza tekergeti az autórádiót, csak hogy ne kelljen balra néznie? Esetleg enged egyet a kuplungon, hogy így kerülje ki a kényes helyzetet?

Tűnjön bármennyire általánosításnak, a budapesti gyakorlatot elnézve a legnagyobb valószínűség szerint hasonlóan reagálhat, legalábbis a Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvány (DemNet) által készíttetett felmérés alapján, amely szerint az elmúlt egy évben a lakosság 14 százaléka adott pénzt hajléktalanoknak.

A felmérés többek között azt vizsgálta, hogy a magyarok mennyire voltak hajlandóak pénzt és energiát áldozni ismerősökre és ismeretlenekre. A kutatás szerint a megkérdezettek fele segítette valamiben a közeli családtagját, 22 százaléka adott pénzt segélyszervezetnek, 21 százaléka árvízkárosultnak, 17 százaléka pedig ismeretlen rászorultnak, míg 15 százalék senkinek sem segített. Önkéntes munkát a megkérdezettek 15 százaléka végzett, de azt elég aktívan tették, 70 százalékuk több mint ötször önkénteskedett. Aki anyagi támogatást is nyújtott, átlagosan évente összesen 25 ezret költött.

Mindig csak adunk

„Ha közös kassza van, mindenki úgy érzi, hogy rosszul jár” – fogalmazott meg egy életbölcsességet 17 éves koromban egy nálam jóval tapasztaltabb ismerősöm egy balatoni nyaraláson. A tézist azóta sem cáfolta semmi, és a DemNet kutatásából is kidomborodik a sanyarú mindig-én-szívom-meg érzés. A megkérdezettek 45 százaléka emlékszik úgy vissza, hogy ő csak támogatott, de nem kap cserébe semmit, 22 százaléka szerint pedig ő inkább támogatott. Ezzel szemben mindössze 1 százalék érzi úgy, hogy őt csak segítették, és 10 százalék szerint inkább segítették.

Kukázó Budapesten Forrás: MTI/Jászai Csaba

Ez a fajta skizofrénia köszöntött vissza a II. kerületi Török utca és Margit körút találkozásánál, ahol egy középkorú nő próbált pénzt gyűjteni az autósoktól. „Szoktam amúgy adni, de attól függ kinek”, „De, szoktunk adni, nem feltétlenül ismerősnek”, „Van egy, akinek rendszeresen viszek kávét, pogácsát” – az autósok fele nagyjából fele így reagált, miután egy kézmozdulattal elhajtották a nőt, és én kerültem sorra.

A kéregető nő már két órája próbálkozott, de csak száz forintig jutott. Pár napja jár ide, a cél, hogy összegyűjtsön négy-ötszáz forintot, és minél hamarabb hazamehessen három gyerekéhez. Legalábbis ezt állította nagyon szomorúan, az autósok másik fele pedig inkább arra gyanakodott, hogy nem is magának gyűjt. „Minek adnék? Menjen el dolgozni! Munkalehetőség annyi van, mint a szemét! Mindegyik csak szeszre meg cigire költi, elmehetne mondjuk utcaseprőnek” – bukott ki Klapka György az egyik autósból. „Elvből nem adok, mert nem biztos, hogy az ő zsebébe megy” – érkezett egy másik szigorú válasz.

A vonzás törvénye

Akárcsak a szomorú anyának, a Tölgyfa utcánál kéregető románnak sem ment túl jól, és nem csak azért, mert az ujj-fog aránya 7-7 körüli döntetlenre állt. Ő legalább oldottabban viselte az élet megpróbáltatásait, és már attól jókedve lett, ha valaki beszélt hozzá, még ha nem is értette. Sokkal jobban ment viszont az egyik, Margit körúti kéregetőnek. A beteg és hajléktalan vagyok táblával kampányoló férfi már nyolc éve tölti napjai többségét ugyanazon a sarkon, és elégedett a járókelők jószívűségével. Szokott kapni ruhát, kaját, egy ott lakó nőtől szinte minden nap meleg ételt, többször kapott már ötezrest, egyszer még egy tízest is, de azt meg se tudta köszönni, olyan gyorsan eltűnt a jótevője.

Ha egész nap ott ül, átlagosan ötezret keres. „Ma jó napom van, három óra alatt kétezer jött össze” – és arra még nem is számíthatott, ami egy perccel később történt. Egy 30-as nő jelent meg, és kezébe nyomott egy zacskót, benne banánnal, kiflivel, ásványvízzel és ötszáz forinttal. „Néha jön a jel, hogy segítenem kell” – árulta el, hogy megy ez. Öt éve rendszeresen segít hajléktalanokon, van, hogy naponta 2-3 csomagot is kioszt, van, hogy két nap is eltelik egyig. Főleg gyerekes nőkön segít, de igazából bárkinek, aki megragadja. Volt olyan karácsony, hogy napokig vitt gyümölcsöket egy kismamának reggelente a Kálvin téren, karácsonykor pedig 10 ezer forintot adott neki.

„Hiszek a vonzás törvényében” – fedte fel ars poeticáját, és ez működik is nála, ha ad valamit, kapni is szokott. Banális példaként azt hozta fel, hogy sokszor szokott pénzt találni, bár ezt is mindig szétosztja a szegényebbek között. „De szerencsés vagyok a munkámmal, a párkapcsolatommal és a lakásommal is” – érvelt tovább a vonzás törvénye mellett a kereskedelemmel foglalkozó nő. Hálát a megsegítettől viszont nem vár: mivel látja, hogy zavarban vannak ilyenkor, inkább gyorsan odaadja a csomagját, és gyorsan eltűnik a helyszínről.

Pista bácsi a szokásos helyen a Blaha Lujza térnél Fotó: Pályi Zsófia - Origo

Még meglepőbb dolgokat tudtunk meg Pista bácsitól, aki amolyan sztárhajléktalanként operál a Blaha Lujza téri Kaiser előtt. A 73 éves Pista bácsi kamionosként dolgozott, amíg egy balesetben el nem vesztette az egyik lábát, két éve az áruház bejáratánál vár az adományokra. A környéken nőtt fel, sok helyit ismer, még az egyik rendőrnő is meg szokta kérdezni tőle, hogy mit hozzon neki a boltból. Főleg a nyugdíjasoktól kap pénzt, de neki is szoktak ételt hozni, egy közeli szabó pedig ruhát szokott. A fiatalokra főleg akkor számíthat, ha „bedörrenve mennek haza a bulik után”.

„Minden további nélkül meg vagyok elégedve” – vágja rá meglepő magabiztossággal a magyarok nagylelkűségét firtató kérdésre. Persze, miért is panaszkodna az, aki karácsonykor az egyik napon 57 ezer forintot kapott? Egy átlag hétköznap sem keres rosszul, napi 6-8 ezer szokott bejönni. A pénzre ráadásul nincs is különösebb szüksége, lakása van, nyugdíja is, és a balesete miatt is kap pénzt. „Most üljek inkább otthon? Itt legalább jönnek-mennek, eldumálgatok, és nézem az embereket.”

Mennyire szolidárisak a magyarok?

A DemNet kutatásának központi kérdése az volt, hogy mennyire szolidárisak a magyarok. A felmérés szerint sokkal kevésbé érdekel minket a külföldi történések, mint egy átlag uniós polgárt, és az is kiderül, hogy mennyire támogatjuk a nálunk szegényebb országok segélyezését. A felmérés eredményeiről itt olvashat bővebben.