Hazaküldte a TEK az ujgur vezetőt

Vágólapra másolva!
Ümit Hamit az ujgur világkongresszus ifjúsági tagozatának budapesti ülésére érkezett Budapestre, de a TEK feltartóztatta, majd kiutasították az országból. Ümit Hamit nevét több országban is összekapcsolták terrorcselekmények szervezésével.
Vágólapra másolva!

Kiutasították Magyarországról az Ujgur Világkongresszus Európáért felelős elnökét, aki ellen korábban azért rendeltek el beutazási tilalmat, mert a neve több országban is vetődött fel terrorcselekmények szervezésével kapcsolatban - írta a Magyar Nemzet hétfőn rendészeti forrásokra hivatkozva.

A lap szerint Ümit Hamit az Ujgur Világkongresszus ifjúsági tagozatának budapesti ülésére érkezett. A rendezvényt a Magyarok Világszövetsége (MVSZ) székházában tartották volna, az épületnél azonban a múlt csütörtöki megnyitó előtt bombariadóra hivatkozva nagy erőkkel felvonult a rendőrség, a katasztrófavédelem és a tűzszerészek. Az épületet kiürítették, bombát nem találtak. A Magyar Nemzet szerint Ümit Hamit autóval távozott a helyszínről, ám a kocsit hamarosan feltartóztatták a Terrorelhárítási Központ munkatársai, és a német állampolgárságú férfit a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalba szállították, ahol kiutasították az ország területéről.

Az ujgur vezető elhagyta az országot, s így tettek a világtalálkozóra érkezett ujgur fiatalok is, bár ellenük nem intézkedtek a hatóságok - írta a lap. Hozzáteszik: az MVSZ székházát bezárták, ennek okáról a katasztrófavédelem későbbre ígért tájékoztatást.