Nem úgy gondolta a zsidózást a jobbikos

Vágólapra másolva!
Elnézést kért "félreérthető kijelentéséért" Gyöngyösi Márton jobbikos képviselő, aki hétfőn a parlamentben a zsidó kormánytagok és képviselők összeírását sürgette. Novák Előd, a Jobbik alelnöke az [origo]-nak azt mondta, hogy "Marci felületesen fogalmazott", a Jobbik ugyanis nemzetbiztonsági szempontból nem a zsidó származású emberek, hanem az izraeli-magyar kettős állampolgárok felmérését tartaná fontosnak. A jobbikos felszólalást elítélte a kormány mellett több parlamenti párt, a Mazsihisz felelősségre vonást kért, egy másik hitközség pedig feljelenti a képviselőt.
Vágólapra másolva!

"Félreérthetően fogalmaztam" - írta kedd délelőtti közleményében Gyöngyösi Márton jobbikos képviselő, aki hétfőn azonnali kérdésében arról beszélt, összeírná, hány zsidó származású ember van a kormányban és az Országgyűlésben.

A képviselő azt írta: "A kormány egyoldalú Izrael-pártiságát számon kérve a magyar kormányban és Országgyűlésben potenciálisan jelen levő izraeli-magyar kettős állampolgárok által előidézett nemzetbiztonsági kockázatra hívtam fel a figyelmet." A képviselő nem minden zsidó származású embert írna össze, a Jobbik ugyanis "a nemzetbiztonsági kockázat felmérését kizárólag a kettős állampolgárok esetén tartja fontosnak". "A félreérthető kijelentésemért zsidó honfitársainktól elnézést kérek" - írta a képviselő.

"Marci felületesen fogalmazott" - reagált az [origo]-nak Gyöngyösi Márton kijelentésére Novák Előd, a párt alelnöke. Szerinte a képviselőtársa "élő szóban" nem pontosan fogalmazta meg a Jobbik álláspontját. A párt szerint, ahogy erről Vona Gábor pártelnök néhány nappal ezelőtt beszélt, a fontos tisztséget betöltő izraeli-magyar kettős állampolgároknál kellene megvizsgálni, hogy az állampolgárság jelenthet-e bármilyen nemzetbiztonsági kockázatot.

Sárga csillag a parlamentben

A jobbikos képviselő kijelentését kedden délelőtt elítélte a kormány, amely szigorú fellépést ígért, valamint több parlamenti párt és civil szervezet is. A Fidesz elfogadhatatlannak tartja Gyöngyösi Márton kijelentését, és a házbizottság ülésén azt kezdeményezi, hogy 2013-tól a házelnök utólag, akár pénzbírság formájában is felléphessen az ilyen szóhasználat ellen - közölte Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője. Rogán hozzátette, hogy jövőre a levezető elnök bizonyos esetekben kivezettetheti az országgyűlési képviselőt, most azonban, csak a figyelmeztetheti.

Az MSZP felszólította Kövér László házelnököt, hogy adjon ki elhatárolódó állásfoglalást az ügyben. Szerda délután Kövér László ki is adott egy közleményt, amelyben elutasította és minősíthetetlennek nevezte Gyöngyösi szavait. A szocialisták szerint "a szélsőjobboldali párt egyik képviselője olyan nyíltan antiszemita kijelentéseket tett, amely minden demokratának elfogadhatatlan"; ezért "az MSZP elhatárolódik a legsötétebb Horthy- és nyilas korszakot idéző kijelentésektől". Az MSZP-s Ujhelyi István, a parlament alelnöke kedden az ülés vezetése közben tiltakozott a kijelentés ellen, és sárga csillagot tűzött a zakójára.

A Demokratikus Koalíció azt követelte Polt Péter legfőbb ügyésztől, hogy kezdeményezze a Jobbik betiltását, a többi parlamenti erőt pedig arra szólítja fel, hogy zárják "politikai karanténba" a pártot - mondta Molnár Csaba alelnök. Több DK-s képviselő sárga csillagot kitűzve jelent meg kedden a parlamentben. A KDNP elfogadhatatlannak tartja, hogy a Jobbik a magyar társadalom egyes csoportjait megbélyegzi és kirekeszti. A KDNP közleményében úgy fogalmazott: a radikális párt megnyilvánulásai saját politikai csoportosulásukat minősítik, az LMP szerint pedig Gyöngyösinek le kellene mondani a mandátumáról, mert nem méltó arra.

Forrás: MTI/Bruzák Noémi
DK-s képviselők sárga csillaggal

Feljelenti a képviselőt az egyik zsidó hitközség

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) szerint a parlamentnek intézkednie kell Gyöngyösi Márton jobbikos képviselő felelősségre vonásáról. A Mazsihisz szerint minden országgyűlési képviselőnek kötelessége, hogy személyesen utasítsa vissza Gyöngyösi Márton diszkriminációs kijelentéseit. A Mazsihisz szerint a jobbikos képviselő - a holokauszt óta először - a parlamentben azt követelte, hogy magyar állampolgárokat zsidó származásuk alapján vegyenek listába, és állította, hogy az országban élő zsidó emberek "nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek". A Mazsihisz "felhívja a demokratikusan gondolkodó parlamenti képviselőket, hogy egyenként és kollektívan is utasítsák vissza Gyöngyösi Márton antiszemita kijelentéseit" - fogalmaztak közleményükben.

Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) közölte, hogy büntetőfeljelentést tesz Gyöngyösi Márton országgyűlési képviselő ellen. Az EMIH szerint Gyöngyösi felszólalása "kétséget kizáróan gyűlöletre uszítás, hiszen ha ezt a nemzetbiztonsági kockázatot meg kell szüntetni, az már közvetlen fenyegetést is jelent a zsidó származású magyaroknak". A szervezet szerint "a Jobbik a középkori babonákon alapuló antiszemitizmus után immár nyíltan is a nácizmust képviseli".

Határozottan elítélte Gyöngyösi Márton jobbikos képviselő hétfői felszólalását az MTI-nek adott kedd délutáni nyilatkozatában Ilan Mor, Izrael budapesti nagykövete. Mor szerint a magyar kormány gyorsan reagált a képviselő felszólalására. Hozzátette, hogy Izrael és Magyarország viszonya nagyon baráti és jó, közös érdekeken alapul, és a két népet széttéphetetlen kapcsolat fűzi össze.

Az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége is elítélte Gyöngyösi "felháborító antiszemita megyjegyzéseit". A kormány azonnali állásfoglalását elismerik.