Egy új ügy miatt jelentették föl Csatáryt

Vágólapra másolva!
Egy 1945-ös deportálás miatt is feljelentették Csatáry Lászlót Kassán. A feljelentő szerint Csatáryt csak az 1944-es deportálásokban való részvétele miatt ítélték el 1948-ban.
Vágólapra másolva!

Új feljelentés érkezett a kassai járási ügyészséghez Csatáry László ellen, az illetékes ügyésznek 30 napon belül kell döntést hoznia, hogy eljárást indít-e a beadvány alapján - közölte az MTI pozsonyi irodájával Milan Filicko, a kassai járási ügyészség szóvivője csütörtökön.
A Csatáry ellen szerdán benyújtott új beadványban a feljelentő emberiesség elleni bűntett elkövetésével gyanúsítja az egykori állítólagos kassai rendőrparancsnokot. A feljelentést egy kassai férfi tette, nevét az ügyészség nem hozta nyilvánosságra.

A beadvány indoklásában a feljelentő arra hivatkozik, hogy a Csatáry elleni 1948-as ítéletében a kassai népbíróság kizárólag a ma 97 éves vádlott 1944 júniusa és novembere között elkövetett tetteivel foglalkozik, és nem tesz említést kassai polgárok 1945 januárjában végrehajtott deportálásáról.