A Jobbik-vezetés elé kerül a zsidó párttag ügye

Vágólapra másolva!
Behívatták a Jobbik elnökségi ülésére Szegedi Csanád EP-képviselőt, akiről a közelmúltban derült ki, hogy zsidó származású. Szegedi ezt maga közölte egy Facebook-bejegyzésben, amellyel reagált egy párttársa nyilatkozatára, aki hazugsággal vádolta meg. Nyilvánosságra került ugyanis egy felvétel, amely azt sugallja, hogy Szegedi hamarabb tudott származásáról, mint ahogy azt korábban állította.
Vágólapra másolva!

Szegedi Csanád jobbikos EP-képviselő szerdán a Facebook-oldalán reagált arra, hogy párttársa, Novák Előd kedden hazugsággal vádolta meg őt zsidó származásával kapcsolatban. Novák kedden egy hasonló bejegyzésben úgy fogalmazott: "Csanád végighazudta az elmúlt másfél-két évet."

Novák szerint az a hangfelvétel bizonyítja ezt, amely a Kettős Mérce elnevezésű blogon jelent meg, és amelyen állítólag Szegedi Csanád beszélget egy Ambrus Zoltán nevű férfival a zsidó felmenőiről. Az a beszélgetés 2010-ben zajlott, Szegedi azonban korábban azt állította, hogy csak 2011 decemberében értesült zsidó származásáról.

Szegedi mostani bejegyzésében azt írja, hogy a felvétel manipulált, és azt ugyan elismeri, hogy a beszélgetésen szóba került zsidó származása, de szerinte ő akkor még kétkedett ebben, és ezt jelezte is beszélgetőtársának. A képviselő szerint az ügye a Jobbik pár nap múlva esedékes elnökségi ülésén téma lesz, és ő bízik abban, hogy bölcs döntés születik majd. "A kikerült hangfelvétellel kapcsolatban be lettem idézve a következő elnökségi ülésre, ahova természetesen el fogok menni" - írta a Facebookon.

Szegedi szerint a Borsod megyei Jobbik-szervezettel kapcsolatban álló Ambrus a beszélgetés során közölte, hogy tudomása szerint a politikus nagymamája Auschwitzot is megjárta. Szegedi azt állítja, hogy ezt ő abszurdnak tartotta, 92 éves nagymamáját pedig sokáig azért nem kérdezte meg erről, mert "sok elfoglaltságom miatt már több hónapja nem találkoztunk személyesen, és nem akartam azzal rárontani, hogy "zsidó vagy, nagyi"?

A politikus azt írja, hogy "vállalom a félig zsidó származásomat, és büszke vagyok nagymamámra, aki családi tragédiája ellenére hozzájárult ahhoz, hogy magyar hazafit neveljenek belőlem a szüleim". A terjedelmes bejegyzésben több helyen is azt állítja, hogy valójában a Jobbik szétverésén dolgozó erők állnak az ő ügye hátterében.

A blog szerint a hangfelvételen Szegedi Csanád azt állítja, hogy előnyöket tudna biztosítani Ambrus Zoltánnak európai parlamenti forrásokból, feltehetően azért, hogy Ambrus Zoltán az információit ne hozza nyilvánosságra. Szegedi Csanád a Facebook-bejegyzésben erről azt közölte: az uniós források és a zsidó származásának témája egyáltalán nem biztos, hogy abban a sorrendben és olyan közelségben hangzott el, mint ahogy az a kiszivárgott felvételen hallatszik.