Juhokat gázolt a vonat Újfehértónál

Vágólapra másolva!
Körülbelül 20-30 juh pusztult el, amikor elütötte őket a Debrecenből Nyíregyházára tartó tehervonat. A rendőrség az állatokat terelő juhász ellen indított eljárást.
Vágólapra másolva!

Juhokat gázolt el a Debrecenből Nyíregyháza felé közlekedő tehervonat Újfehértó és Téglás között csütörtök délelőtt, a vasúti közlekedés fél pályán halad - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője. Takács Judit elmondta: a balesetben körülbelül húsz-harminc állat pusztult el, a tűzoltók a vasúti pálya letakarításában segédkeznek.

A rendőrség az állatokat terelő 49 éves juhász ellen gondatlanságból elkövetett, a vasúti közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény miatt indított nyomozást.
A rendőrség tájékoztatása szerint gázolás miatt két arra közlekedő személyvonat is megállásra kényszerült. A baleset miatt a Nyíregyháza-Debrecen vasútvonal forgalmában késésekre kell számítani, de a forgalom délután mindkét sínpáron megindult.