Hazudott a szemtanú Rezesová szerint

Vágólapra másolva!
Szemenszedett hazugságnak nevezte az M3-ason halálos balesetet okozó szlovák nő, hogy bosszúból üldözte volna a később kigyulladt autót. A Blikk csütörtökön írt arról, hogy ezt vallotta egy szemtanú, de az újság állításait a rendőrség nem erősítette meg.
Vágólapra másolva!

Az M3-ason négy ember halálát okozó baleset okozója szerint szemenszedett hazugság, hogy bosszúból üldözte volna az előtte haladó autót - írja a Blikk. A szlovák milliárdosnő ügyvédje erről a Velvetnek nyilatkozott, Eva Rezesová állítólag felháborodott, amikor megtudta, hogy a kamionos szemtanú mit vallott a rendőrségen, írja a Blikk.

A Blikk csütörtökön arról írt, hogy nem véletlenül rohant bele az előtte haladó Fiat Puntóba Eva Varholíková Rezesová. Az egyik szemtanú, a hétfőn a rendőrségen vallomást tevő kamionos szerint a BMW vezetője bosszúból üldözte a Fiatot. Egy ideig ugyanis nem tudta megelőzni, ezért utána kilométereken át követte, megpróbálta leszorítani, és ekkor történt a halálos baleset.

Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a cikk után azt mondta, valóban jelentkezett a régóta keresett kamionos szemtanú, ki is hallgatta őt a rendőrség, de a nyomozás érdekében vallomásának részletei nem publikusak. Hozzátette: nem tudja megerősíteni a napilap cikkében leírtakat, azok nem a rendőrségtől származnak.

Ha igaz a kamionos állítása, súlyosabb büntetésre számíthat Rezesová. Ha valóban autós üldözés történt, akkor a szándékos emberölés gyanúja is felmerülhet, amelyért akár életfogytiglani börtönbüntetés is kiszabható. Persze ehhez bizonyítani kell majd a bíróságon, hogy a szlovák nő a későbbi áldozatok életére tört - írja a Blikk.