A THM-plafonról dönthet a parlament

Vágólapra másolva!
Az országgyűlés már hétfőn szavazhat a felszámítható kamatok és a teljes hiteldíjmutató (THM) mértékének korlátozásáról, amennyiben a képviselők megszavazzák a házszabálytól való eltérést. A képviselők tárgyalnak a jövő évi adótörvényekhez fűzött módosítókról is.
Vágólapra másolva!

A parlament gazdasági bizottsága javasolta a felszámítható kamatok és a teljes hiteldíjmutató (THM) mértékének korlátozását. Az indítványról csak a házszabálytól eltérve dönthetnek hétfőn a képviselők, de az ehhez szükséges négyötödös többség a devizahiteleseket érintő intézkedések esetében eddig kivétel nélkül megvolt a parlamentben.

A törvényjavaslat alapján ha magánszemély ad kölcsönt másnak, a kamat nem lehetne több a jegybanki alapkamat 24 százalékponttal növelt mértékénél. Hasonlóképpen kimondanák, hogy pénzügyi intézmény - egyes kivételektől eltekintve - nem nyújthat olyan kölcsönt, amelynek a teljes hiteldíjmutatója meghaladja a jegybanki alapkamat 24 százalékponttal megnövelt mértékét. Emellett a jelzáloghitel-szerződés megkötésekor a bankoknak a kamat változását vagy referencia-kamatlábhoz kell kötniük, vagy a kamat mértékét a szerződésben meghatározott - legalább 3, 5 vagy 10 éves - periódusok alatt rögzíteniük kell.

Banki elemzők korábban az [origo]-nak azt mondták, hogy a THM-plafon előnyös és hátrányos is lehet. Erről itt olvashat bővebben. A gazdasági bizottság a lakáscélú pénzügyi lízingszerződésekre és használatbavételi engedéllyel még nem rendelkező lakóingatlanokra felvett hitelekre is kiterjesztené a végtörlesztést.

Hétfőn több módosító indítványról is szavaz a parlament, például a megyei önkormányzati intézmények és vagyontárgyak államosításáról szóló törvényjavaslathoz, a büntető tárgyú törvényekhez, valamint az Alkotmánybíróságról szóló sarkalatos jogszabályról érkezettekről.

Ezután részletes vitát folytatnak a képviselők az emberiesség elleni bűncselekmények elévülhetetlenségét célzó fideszes előterjesztésről, valamint a jövő évi adótörvényekről, így például az egyszerűsített vállalkozási adó, az eva megszüntetéséről.