Motoros vert meg baseballütővel egy sándorfalvi férfit

Vágólapra másolva!
Életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba egy sándorfalvi férfit, akit egy motoros vágott oldalba. A férfi rászólt a motorosra, hogy túl nagy zajt csap, ezért kapta az ütést.
Vágólapra másolva!

Életveszélyes sérüléseket szenvedett egy sándorfalvi férfi, akit baseballütővel vágott oldalba szóváltás után egy motoros - közölte a rendőrség hétfőn. A vita azért alakult ki a két férfi között, mert a későbbi sértett rászólt a motorosra, hogy túl nagy zajt csap járművével. A 39 éves helybéli férfi bement az udvarán tartott baseballütőért, és először a kapura mért egy csapást, majd vitapartnerét is megütötte - ismertette a vasárnap hajnalban történt eset részleteit a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A férfit életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba a mentők. A motorossal szemben életveszélyt okozó testi sértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.