Kihallgatták Demszky Gábort a Főkert-ügyben

Vágólapra másolva!
Tanúként hallgatták ki kedden Demszky Gábor főpolgármestert a rendőrség nyomozói a Főkert Zrt-nél történt ingatlaneladások miatt. A nyomozók az irodájában keresték fel a főpolgármestert, akit szerint kizárt, hogy gyanúsított legyen. Demszky azt mondta, nem érez semmilyen felelősséget az ügyben.
Vágólapra másolva!

Tanúként hallgatták ki kedden 11 és 12 óra között Demszky Gábor főpolgármestert a rendőrség nyomozói a Főkert Zrt-nél történtek miatt. A kihallgatásról a Magyar Nemzet keddi száma írt először, a hírt délelőtt a rendőrség is megerősítette. A BRFK gazdaságvédelmi főosztályának két nyomozója az irodájában kereste fel a főpolgármestert.

Demszky Gábor a kihallgatása után újságíróknak azt mondta, kizártnak tartja, hogy gyanúsított lehet a Főkert Zrt.-vel kapcsolatban indult nyomozásban. A főpolgármester azt mondta, nem érez sem politikai, sem más felelősséget a Főkert-üggyel kapcsolatban. A kihallgatásról a nyomozók kérésére hivatkozva nem mondott részleteket. Demszky szerint a rendőrség részéről "udvariassági gesztus" volt az, hogy a Városházán, saját irodájában hallgatták meg.

A Magyar Nemzet kedden reggel azt írta, hogy a hűtlen kezelés gyanúja miatt elrendelt büntetőeljárásban a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) nyomozói a fővárosi cég tevékenységéről, szerződéseiről, a főváros által átadott pénzek felhasználásáról kérdezik majd Demszkyt. A lap szerint a kihallgatáson feltehetően az is téma lesz, hogy a Főkert és leányvállalatai kezelésében lévő ingatlanok milyen módon kerültek ki az önkormányzat tulajdonából.

Demszky a Klubrádiónak kedd reggel megerősítte, hogy tanúként hallgatják meg a Főkertnél történtek miatt. A főpolgármester azt mondta: a BRFK nyomozói az irodájában keresik fel. Demszky azt mondta: furcsállja, hogy erről a Magyar Nemzet még azelőtt szerzett információt, hogy kihallgatás megtörtént volna, szerinte ez a nyomozás érdekeivel ellentétes. Hozzátette: számított a megkeresésre, és segíteni szeretné a nyomozók munkáját.

A Főkertnél június 7-én indított nyomozást a BRFK. Az eljárásban többek között azt vizsgálják, hogy a Főkert és a leányvállalatai kezelésében lévő ingatlanok milyen módon kerültek ki a fővárosi önkormányzat tulajdonából, továbbá az ingatlanértékesítések miatt érte-e hátrány a fővárost.

Több fővárosi tulajdonú cég tevékenységével összefüggésben indult már nyomozás. A több hónapja kirobbant BKV-ügyben már meggyanúsították többek között Hagyó Miklós volt szocialista országgyűlési képviselőt és főpolgármester-helyettest is. A BRFK gazdaságvédelmi főosztálya április 21-én rendelt el hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomozást ismeretlen tettes ellen a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. gazdálkodásával kapcsolatban.

Demszky június elején az Indexnek azt mondta, hogy a BKV-ügyben számít kihallgatásra, de kizártnak tartja, hogy gyanúsított legyen.