Valótlan híresztelésre panaszkodtak az erőszakkal gyanúsított középiskolások

Vágólapra másolva!
Valótlan híresztelésre panaszkodott az iskolaigazgatónál az a két kecskeméti középiskolás fiú, akiket múlt héten vettek őrizetbe szemérem elleni erőszak gyanújával.
Vágólapra másolva!

Valótlan híresztelésre panaszkodott az iskolaigazgatónál az a két középiskolás kecskeméti fiú, akiket szemérem elleni erőszak miatt vettek őrizetbe a múlt héten - írja a Délmagyar. A lapnak nyilatkozó iskolaigazgató szerint az esetet mindkét érintett fél jelentette neki: a lány, a feltételezett sértett megtörtént eseményként számolt be róla, míg a feltételezett elkövetők valótlan híresztelés miatt emeltek szót.

A 16 és 17 éves fiúkat a múlt héten bilincsben vitték el az iskolából, majd a bíróság még pénteken előzetes letartóztatásba is helyezte őket. A gyanú szerint a két fiú az iskola használton kívüli mosdójában fajtalankodásra kényszerítette egy lány diáktársukat.

A rendőrség eddigi adatai szerint a két gyanúsított nem csupán a lányt kísérte a mosdóba, hanem egy negyedik személyt is, egy fiút, akit a bűncselekmény idejére a helységbe kényszerítették, majd onnan nem engedték ki - nyilatkozta a lapnak Mihályné Bornemisza Eleonóra őrnagy, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A szóvivő megerősítette a lap értesülését, miszerint az egyik gyanúsított ellen egy héttel korábban eljárás indult már súlyos testi sértés gyanúja miatt. Akkor eltörte egy másik diáktársa állkapcsát.