Hír Tv: Meglökdösték a stábot Gyurcsány lakossági fórumán

Vágólapra másolva!
A Hír Tv honlapja szerint megtámadták a stábjukat Gyurcsány Ferenc volt kormányfő kőbányai lakossági fórumán. A csatorna szerint egy helyi szocialista képviselőjelölt arra hivatkozva utasította ki a csatornát a teremből, hogy az esemény nem sajtónyilvános.
Vágólapra másolva!

Gyurcsány Ferenc csütörtök esti kőbányai lakossági fórumán a résztvevők rátámadtak a Hír Tv stábjára - olvasható a Hír Tv honlapján. A csatorna szerint Gyurcsány előadásáról a helyi szocialisták először kitiltották a kamerát, majd a testükkel védték a stáb kérdései elől a volt kormányfőt.

Gyurcsány Ferenc a helyi MSZP meghívására érkezett a kőbányai szabadidőközpontba előadást tartani. A honlap beszámolója szerint a volt miniszterelnököt tapssal fogadta a több száz fős közönség, a Hír Tv-t viszont nem engedték be a terembe. Az egyik helyi szocialista képviselőjelölt, Varga Mónika arra hivatkozva utasította ki a stábot a teremből, hogy az esemény nem sajtónyilvános, a teremben felvételeket készítő ATV pedig exkluzívan van jelen.

A Hír Tv szerint a fórum résztvevői Gyurcsány Ferenc távozásakor sem hagyták, hogy felvételeket készítsenek róla. A honlap szerint egyes résztvevők tettlegességig fajuló fellépését a volt miniszterelnök sem nézte jó szemmel. A csatorna szerint a helyi szocialista polgármesterjelölt elnézést kért a stábot ért támadás miatt.

Az esetről készült videót a Hír Tv honlapján nézheti meg.