Vágólapra másolva!
Augusztus 1-től Jankovics Marcell vezeti a Nemzeti Kulturális Alap bizottságát. A rajzfilmrendező az első Orbán-kormány idején már vezette az intézményt.
Vágólapra másolva!

Augusztus 1-től Jankovics Marcell rajzfilmrendező lesz az a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) bizottságának elnöke, miután Harsányi László közgazdász lemondott a posztról - tudta meg az [origo] az NKA-tól. Jankovics nyolc év után tér vissza, a Fehérlófia és több más rajzfilm rendezője az első Orbán-kormány idején már vezette az NKA-t, posztjáról a kormányváltás után távozott, akkor azt nyilatkozta, Görgey Gábor kulturális miniszter politikai okokból mondott neki fel.

Visszatéréséről először a Népszabadság írt, Jankovics a lapnak azt mondta, még nem kapta meg a kinevezését, és az NKA helyzetéről, illetve a minisztérium elgondolásáról sem tájékozódott, ezért egyelőre nem nyilatkozhat saját elképzeléseiről.

Az NKA-t 1993-ban hozta létre a kormány, fő feladataként pályázati úton támogatja a magyar kultúrát itthon és külföldön. Az NKA-t, valamint a pályázati pénzek elosztását és a döntéseket a bizottság az elnök vezetésével irányítja.