Megbánta tettét a női pultost kereső söröző

Vágólapra másolva!
Megsértette az egyenlő bánásmód követelményét egy söröző azzal, hogy fiatal nőt akart felvenni pultosnak. A söröző azt bizonygatta, hogy egy mosolygós fiatal nő több vendéget vonz a kocsmába, de az elmarasztaló határozatot hozó hatóság szerint nem a nemiségtől vagy az életkortól függ a személyzet kedvessége.
Vágólapra másolva!

Elmarasztalt az Egyenlő Bánásmód Hatóság (EBH) egy sörözőt, amiért egy álláshirdetésben kizárólag fiatal nőket keresett pultosnak. A sörözőt egy emberi jogok védelmével foglalkozó alapítvány panaszolta be az újságban megjelentetett hirdetés miatt. A hatóság azt vizsgálta, volt-e jogszerű, a munka jellegével, természetével összefüggő oka a sörözőnek arra, hogy ilyen, életkorra és nemre vonatkozó megkötést szabjon.

A sörözőnek azt kellett volna bizonyítania az eljárás során, hogy ha valaki nem fiatal és nem nő, nem tudná, vagy legalábbis nem azonos minőségben tudná ellátni a pultos munkát. Az EBH honlapján olvasható esetismertetés szerint a munkáltató azzal érvelt, hogy az állás betöltésére egy jó fizikummal rendelkező ember a legalkalmasabb, a vendégek pedig szívesebben térnek be a sörözőbe, ha egy mosolygós, kedves nő fogadja őket.

A hatóság azonban nem fogadta el ezeket az érveket. Álláspontja szerint sem az életkortól, sem a nemiségtől nem függ a személyzet kedvessége, a vendéglátóhely forgalmát nem befolyásolja közvetlenül a személyzet neme, a munkakör betöltéséhez szükséges állóképességgel és fizikummal pedig nem csak a fiatalabb korosztályba tartozó nők rendelkezhetnek.

Az EBH a jogsértés kimondásán és határozatának nyilvánosságra hozásán túl egyéb büntetést nem alkalmazott. A munkáltató nyilatkozatában elismerte a jogsértést és megbánást tanúsított.