Orbán szerint sápad és reszket a kormány

Vágólapra másolva!
Alkotmányos népítéletről, sápadó és reszkető "nagyméltóságú helytartótanácsról" beszélt a Fidesz elnöke a párt március 15-ei nagygyűlésén. Orbán Viktor szerint a népszavazás bebizonyította, hogy a magyar nép végre összefog, és a kormány hiába provokál, a Fidesz nem hagyja el a törvényes utat.
Vágólapra másolva!

Hosszas taps és éljenezés után, a nép szavának megdördülésére figyelmeztetve kezdte ünnepi beszédét Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a párt március 15-ei nagygyűlésén. A politikus a márciusi ifjakra való emlékezést a március 9-ei népszavazás értékelésével kapcsolta össze.

Orbán szerint "a nemzet létének értelmét világítják meg" azok a pillanatok, amikor az ugyanazt akarók megtalálják egymást. "A titokaztos energia takarékra csavarható, elhallgatható, letagadható és megtagadható akár évtizedekig is, de a legváratlanabb, legreménytelebb pilllanatokban elkezd világítani, mint a fény, retteggéssel töltve el a hatalmasokat" - folytatta a pártelnök.

"Megszámláltattál, kevésnek találtattál, eltűnésre ítéltettél" - mondta a kormányra és a népszavazás eredményére utalva. Orbán többször is "nagyméltóságú helytartótanácsként" emlegette a Gyurcsány-kormányt, rájátszva a Petőfi naplójából származó, a március 15-ei rendezvényeken gyakran idézett mondatra: "a nagyméltóságú helytartótanács sápadt vala és reszketni méltóztatott".

A Fidesz-elnök szerint a Gyurcsány-kormány is sápad és reszket, ennek tudható be a kínos, múlt heti Horn Gábor-megjegyzés is, ami feszültséget okozott a koalícióban (az SZDSZ ügyvivője azt mondta: Gyurcsányt a választók elküldték a picsába). Orbán szerint a kormány tagjai meg vannak győződve róla, hogy a nép nem érdemli meg őket. "Magyarország népe tényleg nem ezt érdemli" - forgatta meg a kifejezést.

A pártelnök hosszan beszélt arról, hogy a kormánynak bőven lett volna alkalma arra, hogy visszaadja a hatalmat, de ehelyett provokál, "az erőszak lápvilágába csalogat". "De mi átlátunk a szitán. Nem hagytuk és nem hagyjuk el a törvény és az összefogás útját" - mondta Orbán.

A fideszes politikus szerint a magyarok új megoldást találtak ki a problémákra; ezt alkotmányos népítéletnek nevezte. "Az alkotmányos népítélet március 9-e óta világszabadalom" - jelentette ki. Orbán a népszavazás legfontosabb érdemének azt tartja, hogy létrejött az egység, az összefogás. Szerinte az egyet akarással tudja visszaszerezni a nemzet az önbecsülését.

Arról beszélt: Magyarország sikerességének kulcsa az összefogás, és tudni kell különbséget tenni a lehetetlen és aközött, ami csak annak látszik. "Merjünk a jövő emberei lenni" - zárta a beszédét.