Sűrű volt március 15.

Vágólapra másolva!
Volt könnygáz és Molotov-koktél, összecsapás a Baross utcánál, összefogásról és sikeres jövőről beszélő Orbán, tetteket kívánó Gyurcsány, vonulás a városban, háttérbe szoruló ünnep - sok minden törént március 15.-én. Este háromnegyed 11-ig tartott a fokozott rendőri készültség a városban, 24 embert előállítottak, páran megsérültek, egy rendőrnek meghúzódott a dereka.
Vágólapra másolva!

Egész nap látványos volt a rendőri készültség Budapesten, ahol több jelentős eseményt is rendeztek március 15.-én, az 1848-as forradalom és szabadságharc 160. évfordulóján. A Belvárost szinte hermetikusan lezárták, minden rendezvényen szigorú ellenőrzés volt, több helyről még a kukákat is eltüntették.

Már a reggeli zászlófelvonáson is tiltakozók várták Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt, többen bekiabáltak neki és a kormány más tagjainak is a többsoros kordon túloldaláról. Reggel bukkant fel a Magyar Gárda is, ami biztosított több rendezvényt, illetve fegyelmezetten felvonult az Erzsébet térnél.

A Főváros és az SZDSZ közös ünnepségén tüntetők dobálták meg Demszky Gábor főpolgármester, akit egy tojás eltalált. De repült kő, lószar és aprópénz is. Az első sérülések is itt keletkeztek: egy rendőrt megdobtak, egy másiknak pedig megrándult a dereka.

A Fidesz megtöltötte az Erzsébet híd előtti területet, a párt nagygyűlésére érkezők tömött sorokban áltak az Astorián is túl. Felszólalt Kósa Lajos debreceni polgármester, aki igyekezett vicces párhuzamokkal kifigurázni a kormány tevékenységét. Orbán Viktor Fidesz-elnök laza ingnyakban szónokolt az összefogás erejéről, és sikeres jövőt ígért. Beszédét lendületesen kezdte, de végül elveszett a sok hasonlatban. "Merjünk a jövő emberei lenni" - zárta a beszédét. A rendezők szerint több százezren, a rendőrség szerint pár tízezren voltak a gyűlésen.

Fotó: Vanik Zoltán [origo]

A tömeg a Blaha Lujza tér felé vonult el, ahol 5-től a Magyar Önvédelmi Mozgalom tartott hazafias koncerteket. 8 óra körül mondott beszédet Budaházi György, a hídfoglalók egykori vezére. Budaházi kijelentette, a tévészékház 2006-os ostroma győzelem volt, beszéde végén megkérdezte a körülbelül 1500 fős tömeget, hogy akarnak-e tenni is valamit.

Ezután a tömeg nagy része elindult a Művészetek Palotája felé, ahol Gyurcsány Ferenc tartott ünnepi beszédet. Gyurcsány kijelentette, tenni kell a hazáért, nem elég álmodozni róla. Bírálta a Fideszt, amiért az emberek hitére épít, de nem hajlandó tudomást venni róla, hogy a magyar haladásért cselekedni kell.

Fotó: Hajdú D. András [origo]

A kormányfő és a tüntetők azonban nem találkoztak. A tömeget a Corvin mozinál jelentős rendőri erő fogadta. Többször oszlattak könnygázzal, a tüntetők pedig kukákkal, Molotov-koktélokkal válaszoltak. Az akció közel 3 órán át tartott, többen megsérültek. A BRFK szerint a tüntetők rendkívül agresszívak voltak, több jelentés érkezett megtámadott újságírókról. A rendőri jelenlét minden korábbinál látványosabb és masszívabb volt.