Korlátozások lesznek a Kossuth téren a gyásznapon

Vágólapra másolva!
Egész nap tilos megállni a Kossuth téren és több környéki utcában az október 6-i állami ünnepségek rendőrségi biztosítása miatt. A nemzeti gyásznapon Hiller István oktatási miniszter mond beszédet.
Vágólapra másolva!

Nemzeti gyásznapon emlékezik az ország 1848/49-es magyar szabadságharc leverését követő megtorlásra és az aradi vértanúkra. A magyar kormány 2001 novemberében nyilvánította nemzeti gyásznappá október 6-át.

A nemzeti gyásznap reggelén felvonják, majd félárbocra engedik a Magyar Köztársaság állami lobogóját a Kossuth Lajos téren. Az ünnepségen részt vesznek a közjogi méltóságok, akik a zászlófelvonás után koszorút helyeznek el a Batthyány-örökmécsesnél és a Nemzeti Panteon Fiumei úti sírkertjében. A Batthyány-örökmécsesnél Hiller István oktatási és kulturális miniszter mond beszédet, miközben elhelyezik a kegyelet közös koszorúját.

Az állami ünnepségek miatt éjfélig tilos megállni a Kossuth téren, az Alkotmány utca mindkét oldalán a Kossuth tér és a Honvéd utca között, a Zoltán utca mindkét oldalán a Nádor utca és a Szabadság tér között, illetve a Batthyány Örökmécses körül - közölte a BRFK.