A Deák térre költöznének a tüntetők

Vágólapra másolva!
Ha nem sikerül visszajutniuk a Kossuth térre, a Deák téren demonstrálnak tovább a kormány lemondását szeptember közepe óta követelő tüntetők - közölte egyik vezetőjük a távirati irodával. A Kossuth teret továbbra is lezárva tartja a rendőrség és elkezdte elszállítani az ott felhalmozott tárgyakat.
Vágólapra másolva!

A Deák Ferenc téren folytatódhatnak a kormányellenes demonstrációk, ha a tiltakozóknak nem sikerül visszatérniük a Kossuth Lajos térre - mondta az MTI-nek a tüntetés egyik vezéralakja, Gonda László, a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 alapítója szerda délután. A képviselő közölte, hogy alternatív helyszíneket keresnek a demonstráció folytatásához.

"Békés céllal, békés eszközökkel vissza kell foglalnunk ezt a teret. Nincs jogában egy államnak egy közterületet lefoglalni, amikor már nem jönnek ide államfők. Ez egyszerűen visszaélés a demokráciával" - közölte Gonda László az MTI helyszíni tudósítójával.

A Kossuth Lajos téri kordonhoz folyamatosan érkeztek, illetve távoztak az emberek, délután három órakor megközelítőleg harmincan voltak ott. Az MTI tudósítójának jelentése szerint ezzel egy időben megélénkült a rendőri jelenlét is a környéken: rendőrautók cirkálnak a helyszínen, a térbe torkolló Szalay utcába pedig a korábbi gyakorlatnak megfelelően felállt a vízágyú, mögötte pedig egy rendőrökkel teli teherautó látható.

A Rákóczi-szobrot övező füves területet, a demonstráció korábbi fő helyszínét, szerda déltől elkezdték kitakarítani a közterület-fenntartó vállalat munkatársai. Teherautók szállították el a kihelyezett padokat és asztalokat, kukásautókkal gyűjtik a papír, műanyag- és fémhulladékot. Egy, a bokrok között parkoló autót trélerrel szállítottak el.

Továbbra is tisztázatlan eközben, hogy mi lesz a térrel, ahol korábban hetekig kormányellenes tüntetések zajlottak. "A főkapitány úr fenntartja a Kossuth tér műveleti jellegét" - felelte több kérdésünkre ugyanezt még kedden a BRFK szóvivője. Jármy Tibortól azt szerettük volna megtudni, hogy meddig lesz még lezárva a tér és hogy mi indokolja a környező utcák lezárását. Gergényi Péter budapesti főkapitány is csak annyit mondott az MTV esti műsorában, hogy fenntartják a lezárást, ameddig szükséges.

A kormányellenes demonstráció a Kossuth téren szeptember 17-én kezdődött, azt követően, hogy nyilvánosságra került Gyurcsány Ferenc miniszterelnök májusi, Balatonőszödön elmondott beszéde, amelyben egyebek mellett azt mondta, végighazudták az elmúlt másfél-két évet.

Az október 23-i ünnepségek előtt kordonnal vették körül a rendőrök a Kossuth Lajos teret. A helyszínről hétfőn hajnalban kiszorították a tüntetőket. Ezt követően délután heves utcai összecsapások kezdődtek a tüntetők és a rendőrség között Budapest belvárosában, miután az egyenruhások nem engedték vissza a demonstrálókat a Kossuth térre. A tömeget hajnal kettő óra után sikerült feloszlatnia a rendőrségnek.

[origo]/MTI

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!