Pert nyert Orbán a honvédelmi miniszterrel szemben

Vágólapra másolva!
Orbán Viktor volt miniszterelnök pénteken első fokon személyiségi jogi pert nyert Juhász Ferenc honvédelmi miniszter ellen a Budai Központi Kerületi Bíróságon. Orbán azért perelte be a honvédelmi minisztert, mert szerinte Juhász őt nyíltan antiszemitának és nacionalistának nevezte egy interjúban.
Vágólapra másolva!

Az ítélet szerint Juhász Ferenc megsértette Orbán Viktor becsületét, emberi méltósághoz és jó hírnévhez fűződő személyiségi jogát, amikor 2002. november 6-án az Info Rádió műsorában tett kijelentésével azt a hamis látszatot keltette, hogy a felperes antiszemita, értelmetlenül nacionalista és szavahihetetlen politikus. A bíróság az alperest eltiltotta a további jogsértéstől, és arra kötelezte, hogy 15 napon belül saját költségén tegye közzé az ítélet jogsértést megállapító rendelkezését a Népszabadság és a Magyar Nemzet című napilapokban, illetve az Info Rádióban.

A bíróság indoklása szerint a felperes személye egyértelműen beazonosítható volt a rádióinterjú témájául szolgáló Foreign Affairs című amerikai szaklap és a politikai környezet alapján. A bíróság ezért nem fogadta el az alperes azon véleményét, hogy a felperes nem bizonyította, az ő személyére vonatkozott a szóban forgó kijelentés. A bíróság szerint az alperes is ismerte a Foreign Affairs Magyarország NATO-vállalásainak teljesítését elmarasztaló, politikai vitát kavaró cikkét, amelynek szerzője a felperest és az akkori kormányt antiszemitának, nacionalistának minősítette. A bíró szóbeli indoklásában kifejtette: fokozott felelősség terheli az alperest, amikor véleményét kifejti, "és a véleménynyilvánítás szabadsága nem jelenti azt, hogy tényeket hamisítsunk meg". Mint mondta, ugyan a közszereplőkkel szemben a kritika határai tágabbak, mint egy átlagember esetében, de a szóban forgó vélemény indokolatlanul sértő, bántó és megalázó volt.

Juhász Ferenc ügyvédje közölte, még nem tudják, fellebbeznek-e az ítélet ellen.