Kampánycsend-sértés Kapuváron és környékén

Vágólapra másolva!
A kampánycsend megsértésének tényét állapította meg Kapuváron és környékén a Győr-Moson-Sopron megyei 6. számú országos egyéni választókerületi választási bizottság szombati ülésén.
Vágólapra másolva!

Borsodi Tamás, a helyi választási iroda vezetője elmondta: az ülést azért hívták össze, mert a nap folyamán Fertődről, Kapuvárról és Fertőszéplakról három írásos bejelentést, valamint több telefonos jelzést is kaptak arról, hogy kampánycélú, politikai tartalmú szórólapokat helyeztek el ismeretlenek az ott lakók postaládáiba szombatra virradó éjszaka. A bizottság állásfoglalása szerint a tanúvallomás alapján bizonyítást nyert, hogy a szórólapok éjfél után kerültek a postaládákba, így az akció megsértette a kampánycsendet. - A maratoni ülés kulcskérdése annak bizonyítása volt, hogy a szórólapokat már a kampánycsend óráiban dobták a postaládákba - mondta az irodavezető.

A bizottság három tanút hallgatott meg, elmondásukból kiderült, hogy Kapuváron egész utcákat "beszórtak" a terjesztők, a másik két településen csekélyebb volt az aktivitásuk.