Veszélytelen a paksi meghibásodás

Vágólapra másolva!
Műszaki hibát észleltek a múlt héten a Paksi Atomerőműben, de erről csak ezen a héten számoltak be az erőmű szakemberei. Azonnali tájékoztatást csak veszélyhelyzetben kötelesek adni a meghibásodásokról, kisebb hibák esetén meg kell várni a feltáró vizsgálatok befejeződését - mondták az erőmű információs szolgálatánál.
Vágólapra másolva!

A Paksi Atomerőműben észlelt műszaki hibák esetén az erőmű kommunikációs osztálya csak akkor adhat ki sajtóközleményt, ha lezárultak a meghibásodás miatt indított oknyomozó vizsgálatok. Ezek akár több napig is eltarthatnak - mondta Kemenes László, az erőmű információs szolgálatának vezetője az [origo]-nak.

A Paksi Atomerőmű hármas blokkjánál március 25-én lett zárlatos egy segédberendezés. A hibáról ezúttal is az erőmű szakembereinek és a Nukleáris Biztonsági Igazgatóság munkatársainak egyeztetése után tájékoztattak, egy héttel azután, hogy a hibát fölfedezték. Olyan események esetén, ami a nukleáris biztonságot veszélyezteti, az erőmű a nemzetközi előírásoknak megfelelően azonnal gyorshírt ad ki, de ilyenről most szó sem volt - mondta Kemenes.

A műszaki hiba nem befolyásolja a hármas blokk biztonságát, de ugyanitt hónapok óta fennáll egy hasonló jellegű hiba is, ezek együttes kijavításához rövid időre le fogják állítani a blokkot. Ennek indőpontjáról még nem döntöttek. Pénzveszteségről csak a blokk leállításakor, vagy a teljesítmény csökkentésekor lehet beszélni, ezek egyike sem történt meg a mostani meghibásodáskor - tette hozzá az információs szolgálatvezető.

Korábban:

Műszaki hibát észleltek a paksi erőműnél