Vágólapra másolva!
Éhségsztrájkba kezdett hétfő reggel két tunyogmatolcsi lakos, akikhez szolidaritásból hat másik férfi is csatlakozott. A tiltakozók azt szeretnék elérni, hogy a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település Toldi utcájában kiépüljön az elektromos hálózat.
Vágólapra másolva!

Az egyik tiltakozó, Szikora Zsolt, elmondta: társával, Jónás Zoltánnal 2001 júniusában kaptak hivatalos engedélyt arra, hogy házat építsenek az utcában. A szociálpolitikai kedvezmény igénybe vételével elkészült házakra megkapták a használatbavételi engedélyt is, beköltözni viszont nem tudnak, mert víz és gáz ugyan van az utcában, de elektromos hálózat nincs.

Szikora Zsolt elmondta: a villanyvezeték kiépítése a tunyogmatolcsi önkormányzat feladata lenne, a képviselőtestület többször meg is ígérte azt, a kivitelezés azonban eddig elmaradt. Szerinte ennek az az oka, hogy a két család a roma kisebbséghez tartozik, és emiatt az illetékesek szándékosan elodázzák a hálózatépítést.